Az esőért fohászkodnak

Vágólapra másolva!
2002.06.19. 21:59
Címkék
Verhetőek a brazilok! Ez a jelszó az angol edzőtáborban, ahol a Sven-Göran Eriksson vezette válogatott a négyszeres világbajnok elleni pénteki vb-negyeddöntőre készül. A csapat hangulata remek, főleg azután, hogy a legutóbbi orvosi jelentések szerint Paul Scholes mellett Michael Owen is készen áll majd a nagy ütközetre."Ha meg akarjuk verni Brazíliát, ugyanúgy kell játszanunk, mint Argentína ellen. Úgy érzem, nekünk van a legjobb védelmünk, nekik pedig a legjobb támadósoruk, ezért klasszikus mérkőzésre számíthatunk. Nagyon bizakodó vagyok, remélem, meg tudjuk ismételni azt a játékot, amit Argentína ellen mutattunk. Remélem, esni fog, az valamelyest előnynek számít számunkra” – fejtegette Eriksson. Az angol játékosok hozzászoktak már a csapadékhoz, ám a délutáni forróságban Brazília kerül előnybe.
David Seamannek valószínûleg nem sok szabad perce lesz a brazilok ellen
David Seamannek valószínûleg nem sok szabad perce lesz a brazilok ellen
David Seamannek valószínûleg nem sok szabad perce lesz a brazilok ellen
David Seamannek valószínûleg nem sok szabad perce lesz a brazilok ellen
David Seamannek valószínûleg nem sok szabad perce lesz a brazilok ellen
David Seamannek valószínûleg nem sok szabad perce lesz a brazilok ellen
A dánok elleni nyolcaddöntőben megsérülő Scholes és Owen még szerdán sem edzett, csütörtökön viszont már mindkettőjükre számít az edzői kar. "Paul és Michael az edzés ideje alatt orvosi kezelés alatt állt, rendszeres masszázzsal és vízkúrával igyekszünk javítani az állapotukat a hotelben. Csütörtökön, amikor már a stadionban tréningezünk, ők is a csapattal lesznek, és ez mindenképpen jó hír” – nyilatkozta Paul Newman, a válogatott szóvivője. Darius Vassell sem vett részt a szerdai tréningen, az Aston Villa csatára hátfájás miatt pihent. Owen Hargreaves ugyanakkor felépült, már együtt dolgozott társaival, és minden bizonnyal számíthat rá Eriksson. "Mindenki egészséges lesz péntekre, az apró gondok addigra megoldódnak, Paul Scholes és Michael Owen is játékra kész lesz, csütörtökön már labdázni fognak” – mondta a svéd mester.

A játékosok közül Sol Campbell és Rio Ferdinand ült a mikrofonok elé csütörtökön, a két védő kellő tisztelettel, de magabiztosan beszélt a négyszeres világbajnok brazilokról. "A történelmüket nem múlhatjuk felül, de őket legyőzhetjük. A mérkőzésen nagy szerepet kap a támadófutball, ebben kiválóak a brazilok. A védelmüket sokan leszólják, de nem hiszem, hogy érdemes ócsárolni azokat a játékosokat, akik bekerültek a selecaóba. Nekünk a saját focinkat kell játszanunk, nem pedig azzal foglalkozni, hogy vajon ők mire készülnek. Nálunk is vannak világsztárok, ők is aggódhatnak” –fogalmazott Campbell.

"Amikor Brazília ellen játszol, számítanod kell a váratlan dolgokra, mert számos világsztárjuk van, aki bármikor megvillanhat. Úgy érzem, ez lesz az a mérkőzés, amelyen valójában kiderül, hol is vagyunk a világ labdarúgásában. A csapat összerázódott, senki sem akar hazamenni, senki sem szeretné, hogy itt véget érjen a történetünk. Tíz nap választ el az esetleges világbajnoki címtől, ez hatalmas dolog, és csak a nagyon szerencséseknek adatik meg ez a helyzet. A Brazília elleni mérkőzés látatlanban is nagy játékot ígér, és szerintem a nézőtéren is példátlan lesz a hangulat. Amikor a brazilok a belgák ellen játszottak, ott voltunk a lelátón, és elképedve néztük a rengeteg aranyszínű mezt. Biztos vagyok benne, hogy a mieink is rengetegen lesznek, és remélem, a végén az angol szurkolók lesznek a boldogabbak” – nyilatkozta Ferdinand.
Legfrissebb hírek

Egy évtizede távozott a legendás újpesti Várhidi Pál

Magyar válogatott
4 perce

NBA: menetel a címvédő Oklahoma

Amerikai sportok
4 perce

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
7 perce

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
7 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
7 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
7 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik