Változhat a brazil kezdőcsapat

Vágólapra másolva!
2002.06.19. 21:58
Címkék
A brazil válogatott hiába menetelt eddig, múlt héten, a Costa Rica elleni derbi után a védelmét, míg a hétfői, a belgák elleni találkozót követően a középpályássorát kritizálta élesen az ország sajtója. "Belgium a második félidő elején jobb volt, ezért taktikai változtatásokat hajtottam végre, de nem hiszem, hogy minden rossz a középpályássorunk nyakába varrandó. Az önök által agyonszidott Edmílsonnal például tökéletesen elégedett voltam, mert maradéktalanul betartotta a taktikai utasításaimat. Juninho is nagyszerűen oldotta meg a feladatát, és ha önök szerint ez nem így volt, azzal én nem tudok mit kezdeni. Nem láttam semmiféle lyukat a csapatrészek között, és nem aggódok a középpályánk miatt sem” – replikázott Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány, aki azért az angolok elleni negyeddöntőre mégis végrehajt némi módosítást a kezdőcsapaton, igaz – mint mondta – ezt nem külső nyomásra teszi.
Roberto Carlos szerdán kijelentette, a selecao Anglia ellen brillírozni fog, a gyôzelem pedig a döntôig repítheti csapatát
Roberto Carlos szerdán kijelentette, a selecao Anglia ellen brillírozni fog, a gyôzelem pedig a döntôig repítheti csapatát
Roberto Carlos szerdán kijelentette, a selecao Anglia ellen brillírozni fog, a gyôzelem pedig a döntôig repítheti csapatát
Roberto Carlos szerdán kijelentette, a selecao Anglia ellen brillírozni fog, a gyôzelem pedig a döntôig repítheti csapatát
Roberto Carlos szerdán kijelentette, a selecao Anglia ellen brillírozni fog, a gyôzelem pedig a döntôig repítheti csapatát
Roberto Carlos szerdán kijelentette, a selecao Anglia ellen brillírozni fog, a gyôzelem pedig a döntôig repítheti csapatát
"Minden mérkőzés más és más. Előbb meg kell ismerni az ellenfelet, és csak utána szabad dönteni az esetleges módosításokról” – nyilatkozta az ügyben a csapatát Mijakodában felkészítő szakvezető. Arra a kérdésre, hogy milyen módosításokról is lehet szó, Scolari a következőket mondta: "A kezdő tizenegyet két nappal, de az is lehet, hogy csak huszonnégy órával a találkozó előtt fogom kijelölni. Sőt a külföldi sajtónak csak háromnegyed órával a kezdés előtt mondom el. Addig ne is zaklassanak ilyen kérdésekkel.” Scolari a szerdai edzésen– amelyre nem engedték be a szurkolókat – pihentette Lúciót, de José Luis Runco csapatorvos szerint csak elővigyázatosságból. "Az utolsó meccsünkön Lúcio kapott egy rúgást a térdére, ezért jobbnak láttam, ha ezúttal külön dolgozik a többiektől. Csütörtökön már visszatérhet a rendes kerékvágásba, és mindenkit biztosíthatok afelől, hogy semmi veszély nem fenyegeti a szereplését az angolok ellen” – árulta el Runco doktor.

A tréningen egyébként elsősorban a védekezésre fordította a hangsúlyt a gárda. Rogério Ceni és Kléberson volt a két kulcsfigura, előbbi ugyanis Seamant, utóbbi pedig Beckhamet alakította. Scolari szerint ez a két játékos a legmeghatározóbb az angol válogatottból, ugyanis a kapus a saját térfelének közepéig kijőve gyakran ível előre labdákat a csatároknak, míg a Spice Boy minden megmozdulását életveszélyesnek titulálta. A keret egymás elleni meccsét követően a játékosok szabadrúgáslövéseket és tizenegyes-végrehajtásokat gyakoroltak, míg Marcos kapus külön időt szánt arra, hogy a közeli lövésekre is felkészüljön.
"Csakúgy, mint az angoloknak, nekünk is kiváló szabadrúgáslövőink vannak. Egy kiélezett összecsapást nagyon könnyen eldönthet egy jól elvégzett szabadrúgás” – vélekedett a csapat kapitánya, Cafú, akivel egyetértett Rivaldo is: "Gyorsan kell járatnunk a labdát ahhoz, hogy legyőzhessük őket, de könnyen elképzelhető, hogy egy állított labdás szituáció dönti majd el a mérkőzést. Én mindenesetre készen állok, és vállalom ezt a felelősséget, ha kell.” A nyilatkozók táborát bővítette Roberto Carlos, aki a tőle megszokott optimista hangvételben beszélt: "Boldog vagyok, hogy ezen a szinten futballozhatok. Biztos vagyok benne, hogy Anglia ellen fogjuk játszani a legjobb mérkőzésünket a tornán, és ha nyerünk, a lendület egészen a döntőig röpíthet bennünket.”

Végül egy érdekesség: a selecao, a tornán először, a kék színű mezében fog pályára lépni. A britek lesznek hivatalosan a pályaválasztók, ami jelen esetben azt takarja, hogy ők mondják meg először, milyen mezben kívánnak szerepelni. A szigetországiak ezúttal a tradicionális fehér trikójukra voksoltak, ezért a televíziós közvetítési elvárásoknak megfelelően a brazilok kötelesek sötétebb mezt magukra húzni.
Legfrissebb hírek

Egy évtizede távozott a legendás újpesti Várhidi Pál

Magyar válogatott
14 perce

NBA: menetel a címvédő Oklahoma

Amerikai sportok
14 perce

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
18 perce

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
7 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
7 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
7 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik