A Haladás játékosai a ligához fordultak

K. A.K. A.
2002.06.20. 20:02
Címkék
Szombathelyen nagy érdeklődéssel várták a városi önkormányzat csütörtöki ülését. A képviselőknek ezen, a lapzártánk után véget ért megbeszélésen kellett dönteniük arról, hogy az új befektetőnek, Bíró Péternek, a Lombard cég tulajdonosának ajánlatát elfogadják-e.A nehéz anyagi helyzetbe került Haladás Futball Kft.-nek az az egyetlen lehetősége arra, hogy az NB I B-s csapat továbbra is működni tudjon, ha a kft. a Lombard többségi tulajdonába kerül. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, Bíró Péter azért intett búcsút Tatabányának, ahol eddig klubtulajdonos volt, mert az ottani önkormányzat anyagilag nem támogatta a legutóbbi bajnokságban a második ligában szerepelt együttest.A csőd közeli állapotban lévő csapat keretében amúgy nagy a mozgás. Az eddig távozott játékosok után – Almir Filipovics és Juhász Tamás Siófokra tart, Halmosi Péter a hírek szerint az egyik grazi klubhoz tart – újabb labdarúgó jelentette be távozási szándékát: a brazil Flavio Pim követi volt mesterét, Szentes Lázárt, és Debrecenbe szerződött.A Haladás Futball Kft. egyébként április óta nagyobb összeggel tartozik a játékosoknak. Közülük a kapus Takács Tamás, valamint Némethy László már nem tudott tovább várni, ezért feljelentették volt klubjukat a Magyar Labdarúgó Ligánál.
Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
26 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
45 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
49 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
59 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája