Európa-bajnoki selejtező a hírös városban

Vágólapra másolva!
2002.06.20. 21:07
Címkék
KECSKEMÉT. Szappanos Benedek önkormányzati képviselő a kecskeméti városházán csütörtökön délelőtt fogadta a sajtó képviselőit, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitányát és csapatkapitányát, valamint a Magyar Röplabda Szövetség vezetőit – jelentette tudósítónk, Farkas Mihály. A sajtótájékoztatón a politikus megjegyezte, hogy bár a kecskeméti női és férficsapat az élvonal meghatározó tagja, a hírös városban eddig még sohasem volt válogatott mérkőzés. Így igen nagy volt az öröm, amikor Stevik Péter, az MRSZ főtitkára felajánlotta februárban a rendezés lehetőségét, amit lelkesen vállalt el a Minor-Phoenix Mecano-Kecskeméti RC vezetősége. A szombati Eb-selejtezővel kapcsolatban Garamvölgyi Mátyás szövetségi kapitány elmondta, hogy rendkívül nehéz csoportba került a magyar válogatott, de a hazai meccset a románok ellen mindenképpen győzelemmel szeretné zárni. Nagy Mariann csapatkapitány osztozott edzője optimizmusában, s kiemelte, hogy társaival együtt mindent elkövetnek majd a sikeres szereplés érdekében. Ehhez már csak az kellene, hogy egy olyan ízig-vérig röplabdás városban, mint Kecskemét, minél többen kimenjenek szombaton az árpádvárosi sportcsarnokba.
Legfrissebb hírek

Mocsai Lajos a sydneyi ezüstéremről: Óriási siker volt, de a fájdalom az bennünk van

Kézilabda
6 perce

Thaiföldön 2031-ig biztosan lesz MotoGP-futam

Egyéb autó-motor
23 perce

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
40 perce

A csiszolatlan gyémánt, aki még Barcelona-csatárrá is válhat...

Képes Sport
53 perce

Állítsa össze a magyar válogatott jereváni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Több esti meccset javasol a vb-re a Chelsea kapitánya

Foci vb 2026
2 órája

Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

Csupasport
2 órája

Férfi kézilabda NB I: Bajnokok Ligája-győztes játékost igazolt a Győr

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik