Hatszázmillió hiányzik a sóstói stadion rekonstrukciójához

MTI MTIMTI MTI
2002.06.21. 20:33
Címkék
A székesfehérvári stadionrekonstrukció első ütemének befejezéséhez 600 millió forint hiányzik. Ezt közös sajtótájékoztatón Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő és Warvasovszky Tihamér polgármester, MSZP-s országgyűlési képviselő hozta nyilvánosságra.
A szabad demokrata honatya szerint a rekonstrukcióra eredetileg másfél milliárd forintot szántak, amiből 900 millió forintot biztosított az ISM, félmilliárdot pedig az önkormányzat. A részarányos kifizetések alapján azonban már látszik: ahhoz, hogy használható legyen a stadion, legalább hatszázmillió forintra lesz még szükség. "Ezzel kényszerpályára kerül az önkormányzat” – hangoztatta Világosi, aki azt javasolja, hogy onnan, ahol a 38 létesítményre kiterjedő stadionfelújítási program keretében még nem kezdődött meg az építkezés, csoportosítsák át a pénzt, és inkább kevesebb pályát korszerűsítsenek, de azokat teljesen, tökéletesen. Warvasovszky bejelentette, a város önkormányzata a Sóstói-stadion rekonstrukciójával kapcsolatban kialakult helyzet megoldása érdekében kénytelen a kormánytól támogatást kérni. "Nincs kényszerpályán az önkormányzat – szögezte le Dékány Imre, a Stadion Invest Rt. főmérnöke. – Hogy kevés az előzetesen kalkulált pénz, az ugyan tény, de egyáltalán nem érinti hátrányosan a stadion legfontosabb funkcióit. Az építkezésnek olyan, mondhatni luxusrészeit kell takarékossági okokból most elhagyni, mint például a VIP-páholy. De ettől még lehet majd használni a megújult létesítményt.”
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
5 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
5 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
5 órája