Idő előtt véget ért a Katalán körverseny a Tourra készülő Bodrogi számára

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2002.06.21. 21:48
Címkék
Nem történt jelentős változás a Katalán körverseny ötödik szakaszán, igaz, a csütörtöki sztrájk után – a spanyolországi általános munkabeszüntetéshez a versenyzők is csatlakoztak, s "csupán” 52 kilométeres futamra került sor (az idézőjel annak szól, hogy a rövid távon két első kategóriás hegyet is meg kellett mászni…) – a karaván továbbra is rendkívül élénk volt, darabokban érkezett meg a lliviai célba. A legboldogabb a spanyol José Manuel Maestre volt, akinek kitartó szökési kísérleteit végül siker koronázta, és 26 másodperccel az élboly előtt haladt át a célvonalon. Az összetettben "érdekeltek” többsége jól helyezkedett, így továbbra is a spanyol Roberto Heras vezet az összetettben.A csúcskategóriás viadal egyetlen magyar indulója, Bodrogi László idő előtt fejezte be a versenyt, s elképzelhető, hogy már szombaton hazaérkezik a jövő heti országos bajnokságokra."Nagyon sokat kivett belőlem a csütörtöki szakasz, amely rövid volt ugyan, de rendkívül intenzív, ráadásul ma nagyon meleg volt, egyszerűen nem volt erőm, az első hegyen leszakadtam, s utána már nem volt mit tenni, feladtam a versenyt. Nem tudom, hogy a hirtelen visszaesésnek mi volt az oka, egyelőre csak reménykedem benne, hogy nem akadályozza meg a Tour-felkészülésemet” – nyilatkozta lapunknak világbajnoki bronzérmesünk.A hét másik kiemelt kategóriájú viadalán, a Svájci körversenyen visszaszerezte összetett első helyét a hazaiak nagy kedvence, Alex Zülle. A Coast menője amúgy hajszállal lemaradt a befutónál az ezúttal is ragyogóan taktikázó kazah Vinokurovról, ám a két napig vezető francia Lembo nem bírta az első emelkedőket, így ez is elég volt az előzéshez. S ha már Vinokurov is szóba került: az olimpiai ezüstérmes egyre jobb formába lendül a két hét múlva kezdődő Tour de France előtt, az 1997-es győztes Jan Ullrich kényszerű kiválása miatt várhatóan rá kerül a legnagyobb teher a Francia körversenyen. A Telekom egyébként Ullrich után egy újabb nagyágyúját veszítette el: a német Andreas Klöden sérülése miatt nem indulhat a Touron, helyette Danilo Hondót jelöli a német sztárcsapat.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
4 perce

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
4 perce

Vb 2026: angol bajnokok és egy váratlan visszatérő a norvég keretben

Foci vb 2026
9 perce

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
1 órája

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik