Malomsoki Sándor triplázhat

VARGA CSABAVARGA CSABA
2002.06.21. 21:52
Címkék
Közeleg a szegedi Mol 5. síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokság, amelyre gőzerővel készül a magyar válogatott. Több számban azonban még nem dőlt el az indulók kiléte, ezért pénteken három kenuszámban rendeztek válogatót, egyben pedig szétlövést a szolnoki Holt-Tiszán.A három héttel ezelőtti szolnoki válogatón C–2 200 méteren a Buzál Miklós, Végh Attila duó mindössze háromtized másodperccel előzte meg a Vasali László, Malomsoki Sándor alkotta egységet. Mivel az elmúlt hétvégi magyar bajnokságon, amely egyben válogatónak is számított Vasaliék nyertek, így a felek között szétlövés következett. Pénteken délelőtt már nem volt vita, Malomsokiék meglepő biztonsággal utasították maguk mögé vetélytársukat, és biztosították helyüket a sevillai világbajnoki csapatban, míg Buzálék a három hét múlva kezdődő szegedi kontinensvialadon bizonyíthatják tehetségüket. A nap további részében már válogatóztak az érdekeltek. A kenu négyesek sprintszámában a Malomsoki, Vasali, Iván, Kolonics kvartett rajt-cél győzelmet aratott, fölényesen utasította maga mögé három ellenfelét. A folytatásban három hajó volt érdekelt a C–4 500 méteres futamban, melyben ismét a dunaferres Malomsoki Sándor örülhetett, hiszen Kozmannal, Ivánnal és Beliczával egyetemben diadalmaskodtak a Pulai, Novák, Buzál, Végh négyes előtt.A nap zárószáma a kenu négyesek 1000 méteres viadala volt, melyben a Novák, Iván, Belicza, Kozmann összetételű egység verte az egy hete Szegeden bajnoki címet szerzett Csabai, Györe, Ipacs, Bozsik négyest. Ez utóbbi három szám győztesei Szegeden és Sevillában egyaránt képviselik színeinket, közülük a legprogramdúsabb versenyző Malomsoki Sándor lesz, aki Szegeden három, míg az andalúz fővárosban négy számban lesz érdekelt. Érdekesség, hogy a sydneyi olimpiai csapattag, Pulai Imre tavalyhoz hasonlóan az idén is lemarad a világversenyekről. Angyal Zoltán szövetségi kapitány amondó volt, hogy különösebb meglepetés nem történt, a papírforma érvényesült a szétlövésen, illetve a válogatón. A hétvégére pihenőt kapnak a versenyzők (a női kajakosok kivételével: ők a duisburgi Vk-n szerepelnek), majd hétfőtől három héten keresztül a dunavarsányi edzőtáborban készülnek, közben jövő pénteken a férfi kajak kvartettek válogatójára kerül sor, szintén a szolnoki Holt-Tiszán.
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
10 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
18 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
33 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
59 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája