Döntsön az újabb kongresszus

Vágólapra másolva!
2002.06.23. 21:30
Címkék
Döntsön az olimpiai programról egy újabb rendkívüli kongresszus! Ezt a javaslatukat fogalmazták meg Európa vezető vívónemzeteinek és az Egyesült Államoknak képviselői római tanácskozásukon.
Kamuti Jenő, az európai szövetség elnöke arról tájékoztatta az olasz fővárosból az MTI-t, hogy a várhatóan az augusztusi vb előtt Lisszabonban összeülő sportági parlament összehívását a 109 tagország közül legalább 23-nak kell kezdeményeznie. Hogy erre sor kerül, annak nagy a valószínűsége és akkor Portugáliában következhet az athéni olimpia műsorának véglegesítése. A mostani összejövetel is bizonyította, hogy a sportág kevésbé bízik René Roch-ban, a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) elnökében, valamint a végrehajtó bizottságban, már csak azért is, mert a francia sportdiplomata épp a napokban szólította fel a hónapok óta konfliktust jelentő témában levélszavazásra a nemzeti szövetségeket. Az ötkarikás programba a női kard felvételét – olyan áron, hogy cserébe törölni kell a női tőr- és a férfi kardcsapatversenyt – az áprilisi antalyai kongresszuson sorsolással "döntötték” el, és a FIE-elnök most ennek a megerősítését várja a címzettektől.
Legfrissebb hírek

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
14 perce

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Hátsó füves
43 perce

Imre Bence állítja, nem egyezett meg a Veszprémmel

Kézilabda
47 perce

Véget ért az évtizedes bürokratikus rémálom, megépülhet a Cagliari új stadionja

Olasz labdarúgás
54 perce

Heimir Hallgrímsson: Ez lesz a legnagyobb meccsem ír kapitányként

Foci vb 2026
1 órája

A győzelembe menekülne a Vasas röplabdacsapata

Röplabda
1 órája

Eb 2028: Cardiffban lesz a nyitómeccs, a Wembleyben a döntő

Minden más foci
1 órája

NBA: Jokics 55 pontot szórt, Curry 46-tal vezette győzelemre a Warriorst

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik