Így látta Vitray Tamás

És maradtak négyen… Különös négyes, hiszen kettő (Brazília, Németország) a papírformát, kettő (Dél-Korea, Törökország) a kiszámíthatatlanságot képviseli. A végére egy minitorna maradt, miután már nem esik ki senki. Eldöntik a harmadik hely sorsát is. Engedelmükkel megpróbálom soraimat is ehhez szabni, vagyis az elődöntőket együtt kezelni, és majd a két helyosztót ugyancsak külön egységnek tekinteni. Ugyanis azt hiszem, hogy az egy hónapos monstre torna végén, amikor a még megmaradt erőt is mozgósítani kell, új készségek játszhatják a főszerepet.Akkor most nézzük meg együtt, már túl a nagy fordulatokon, volt-e, és ha igen, mi volt az, ami a kezdeti jelekből már kiolvasható volt. Jobb híján önmagamtól idézek. Még a legelső jegyzetben ez állt: "…Feltűnt, hogy a franciák… güriznek. …Fáradtan darálnak…, hiányzik a tűz.” A következményeket láttuk. Amit sejtettünk, megtörtént. Ugyanitt: "Az indulást látva meggyőződésem, hogy fantasztikus lesz ez a világbajnokság. Csudákat, nagy csudákat fogunk látni…” Jó, tudom, hogy ez olyan általános, de visszatekintve azért van ebben valami. Másnap a dánokról: "Bármelyik nagynak kemény ellenfelei lesznek, egyszer-egyszer még le is győzhetnek bárkit, de nem világbajnokok.” Uruguayról a bemutatkozás után: "Uruguay sem a XXI. századi focit játssza. A dél-amerikai technika, finesz ott van, de átütőerő nincs.” Már rég otthon vannak. Németországról: "A németek korábban is oly sokszor »agyonsírták« a világot, szánalmasan kínlódva nyertek egy-két meccset, aztán hipp- hopp beperdültek az elődöntőbe, majd a döntőbe, ahonnan már csak egy ugrás volt a dobogó teteje.” Hát, ez eddig stimmel…Az argentinok első mérkőzése kapcsán: "Ugye, nem főbenjáró bűn, ha én nem osztom azt a rajongást az argentinokért, amelyet nézőként hallottam? …Most még nem igazolták a kritikátlan elismerést.” Később sem. Anglia: " A jól ismert fiúk…, a hallatlanul jó képességű angolok… sem tanultak sokat. Ugyanazt játsszák, amit hosszú évtizedek óta. …Szereztek egy gólt, amelyet meg akartak védeni…, ez volt minden törekvésük. Támadásaik rendre azonos minta szerint épültek, ameddig egyáltalán eljutottak.” Így kezdték, és így is maradtak. A brazilokról, az eddigi legnehezebb, a törökök elleni első mérkőzésük után: "Jobb csapat a brazil, de csak, ha mindent belead. Akkor viszont alighanem verhetetlen lesz. …A brazilokat kell legyőzni annak a csapatnak, amelyik világbajnok akar lenni”. Mi tagadás, úgy tűnik, ez is bejön. Hát a mára már legellentmondásosabb együttes? Dél-Korea? "Ha mondjuk, mint az evezésben, a fociban is lenne külön könnyűsúlyú kategória, ők már világbajnokok lennének. …Döbbenetesen gyorsak, lenyűgözően állóképesek ezek a koreai fiúk, és… tudnak focizni!”A fentieket az első mérkőzésük után írtam le.Szeretném, ha nem értenének félre, nem önigazolásul és nem is hencegésből idézem korábbi észrevételeim egy részét. Nincs szükségem egyikre sem. Az elmúlt negyvennél is több évben elég mérkőzésnek voltam szemlélője, hol hivatalból, hol szenvedélyből, nem hiszem, hogy bizonygatnom kéne: elég jól meg tudom ítélni, amit a pályán látok. Sokkal érdekesebb a fenti példákból megfigyelni, hogy miközben mindannyian úgy véltük, ez a világbajnokság a meglepetések sorozatát hozta, hogy szinte napról napra döbbenhettünk meg egy-egy eredmény ismeretében, egy-egy meccs fejleményei láttán, voltaképpen ez a lassan már egy hónapos küzdelem jóformán már a legelső körben, szinte az első egy-két napban, hitelesen előre vetítette mindazt, ami végül is bekövetkezett. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy a bemutatkozás után, már semmi újat nem kellett megállapítani a csapatokról. Persze, itt most nem szóltunk a horvátok, a lengyelek csalódásáról, az afrikaiak szép játékáról, de nem eredményes szerepléséről, mégis az elején kapott kép a végére is hitelesnek mondható. Ami pedig talán a legfontosabb: abban sincs semmi új, hogy ez a játék, a foci, változatlanul az emberiség legjobb találmányai közé tartozik…