Tanulni, tanulni, tanulni

Bár egyik ország csapata sincs már versenyben, mind Japánban, mind az Egyesült Államokban a válogatott futballisták dicsőségét zengik. Itt Nakata Hidetosi, Ono Sindzsi és Inamoto Junicsi a sztár, ott Landon Donovan, DaMarcus Beasley és Eddie Lewis a srácok példaképe (most őszintén, hallottak Inamotóról vagy éppen Beasleyről a vb előtt?). A csoportjából elsőként továbblépő japán gárdának a törökök elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást, míg az amerikaiak ennél is tovább mentek, ők, "hála” a németeknek, a negyeddöntőben fejezték be szereplésüket. Nem vitás: mindkét együttes elismerésre méltó teljesítménnyel búcsúzott a tornától.
Hogyan jutottak idáig? – alighanem érdemes feltenni ezt a kérdést (főleg nekünk, magyaroknak, akik nem is olyan régen még egy kézlegyintéssel és egy gúnyos mosollyal intéztük el a japán, illetve az egyesült államokbeli futballt). A válasz, nem meglepő, az utánpótlás-nevelés terén keresendő. Avagy kiderül, nem (csak) a pénzen múlik a siker…
Mindkét országban az 1990-es évek eleje óta beszélhetünk profi labdarúgásról, a Távol-Keleten a J-League, az Államokban a Major League Soccer viszi a prímet (az MLS-nek voltak elődei, de létezésük nem eredményezett ilyen látványos nemzetközi előmenetelt). Ezekben a ligákban rúgják a labdát a nagy nevek, itt lehet a legtöbbet keresni, itt lehet hírnévre szert tenni. Azt már nem írjuk, hogy említett sorozatok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, lévén mindkét országban az egyetemi bajnokságok a legnépszerűbbek. Amerikában, ugyebár, a kosárlabdától kezdve az úszáson át a "tojásfociig” hatalmas jelentőséggel bír a felsőoktatási intézmények vetélkedése, és hasonló a helyzet a felkelő nap országában is, azzal a különbséggel, hogy ott a "jól tanuló, jól sportoló” baseballosok és futballisták az igazán menők.
Japánban például sokkal nagyobb tradíciókkal büszkélkedhet az egyetemi foci, mint a hivatásos. A televíziós csatornák már a regionális selejtezőkről hosszú összefoglalókat vetítenek, hogy aztán a legfontosabb mérkőzéseket már élőben sugározzák. Az európai néző számára kissé idétlennek tűnő rajzfilmek és az USA-ból "importált” pankráció mellett a rendszerint Tokióban rendezendő négyes döntő vonzza a legtöbb szempárt a képernyőre, hatvanezren csak azért nem bámulják a tv-t, mert abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy kaptak jegyet a fináléra.
Hogy konkrét nevekkel is szolgáljunk: a manapság az olasz Parma szurkolóit boldogító Nakata, a holland Feyenoordot erősítő Ono, valamint a Brazíliában született, ám 17 évesen Japánba költöző, azóta az állampolgárságot és a válogatottba szóló meghívót is megkapó Alex is egy egyetemi csapatban hívta fel magára a figyelmet.
Korántsem mellékes: Japánban már az általános iskolák csapatainak külön bajnokságot szerveznek, s azt, ugye, mondani sem kell, hogy a fiatalok a legújabb, egyben legdivatosabb szerelésekben, Wimbledon-minőségű gyepszőnyegen terelgethetik a labdát. Igaz, a Távol-Keleten úgy tartják, a tanulás még mindig előbbrevaló, mint a futball, ezért az edzéseket "hajnalban”, a fél nyolcas iskolakezdés előtt tartják. Hiszen a délután a benkjóé, azaz a tanulásé kell, hogy legyen.
Természetesen az arrafelé működő profiegyletek is büszkélkedhetnek korosztályos alakulatokkal, de ezzel kapcsolatban két dolgot feltétlenül jegyezzünk meg. Egy: a profik, illetve az " iskolások” összecsapásaiból rendre az utóbbiak kerülnek ki győztesen. Kettő (s ez alighanem az első pont következménye): az ilyen csapatokban játszó fiatalok vannak kevesebben.
Egy nagy ugrás: ami nálunk a Bozsik-program, az Amerikában a Project 40. A lényeg: a legtehetségesebb legényeket idővel főiskolás vagy egyetemi csapatokhoz irányítják – nem az MLS-ben szereplő gárdákhoz, nem Európába, hanem a felsőoktatási intézmények együtteseihez. Ismerjük el, ez zseniális húzás, hiszen így a tanulási és a játéklehetőség is biztosított. Aztán az iskola végeztével jöhetnek az igazi ajánlatok. Donovan és Beasley kapott is…
Konklúzió? Legfeljebb annyi, hogy ne legyintsünk senkire, ne mosolyogjunk senkin, hanem, mondjuk, a japán és az amerikai példát követve kezdjünk el tanulni…