Oláh János (jobbra), a Magyar Röplabdaszövetség strandröplabdaszakágának elnöke ecsetelte a hét végi sportesemény jelentôségét, mellette Bernáth Bea,a rendezô Sportmanager Kft. ügyvezetôje, aki részvételi csúcsra számítOláh János (jobbra), a Magyar Röpl

A fesztivál több mint 100 csapatot mozgatott meg már tavaly is, idén pedig résztvevői csúcsra számít Bernáth Bea, a szervező Sportmanager Kft. ügyvezetője. Noha rég megérdemelné, állami támogatás nélkül rendezik meg immár tizedszer az utánpótlás strandröplabda-bajnokságot, éppen ezért nagy a jelentősége, hogy a Nivea már nyolcadik esztendeje szponzorálja az eseményt. Az OTP Bank Rt. is hatodik éve segíti a fiatalok vízparti csúcstalálkozóját, a Yamaha pedig a sportág visszatérő támogatójának számít. A helyszín – Zánka után – ezúttal az Agárdi Pop Strand lesz, amelyet azért választottak a rendezők, mert programjában olyan események (szombaton délután roadshow, este táncos mulatság tűzijátékkal, vasárnap délelőtt kiadós aerobikozás) szerepelnek, amelyek eleve rengeteg embert vonzanak – vagyis a röplabda vízparti változatai nagy tömeg előtt mutathatják meg magukat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik