Tóth Imre reméli, jól megy majd a gépe

Vágólapra másolva!
2002.06.26. 20:33
Címkék
Amint arról szerdai számunkban beszámoltunk, az Italjettől távozó Talmácsi Gábor egy német hondás csapat színeiben száguld a hét végi, asseni viadalon. A 125 köbcentis kategória másik magyar versenyzője, a 16 éves Tóth Imre is Hondával versenyez, igaz, ő már az év elejétől kezdve. "Jó emlékeim fűződnek az asseni pályához, hiszen tavaly harmadik voltam rajta egy német bajnoki futamon – mondta Tóth. – Igaz, azóta megváltozott: egy kanyart teljesen átépítettek rajta, emiatt egy kicsit nehezebb lett a vonalvezetése. De bízom benne, hogy jól fogok menni rajta, már csak azért is, mert kaptunk egy új motorblokkot, amellyel remélhetőleg nagyon gyors lesz a Hondám.”Az asseni versennyel kapcsolatos hír, hogy immár hagyományosan a Grand Prix-versennyel párhuzamosan tartják a holland Európa-bajnoki futamot is, amelyen a 250 köbcentis kategóriában két magyar versenyző révén is érdekeltek vagyunk. A szerdai első időmérő edzéseken Rizmayer Gábor a 10. helyen végzett, Lénárt Péter pedig a 12. helyet szerezte meg.
Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
3 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
3 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
3 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
3 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik