Ki lesz a vébé legjobbja?

Vágólapra másolva!
2002.06.27. 13:33
Címkék
A döntőbe jutott két válogatottból összesen hat játékos neve szerepel azon a tízes listán, amelyből az újságírók megválasztják majd a labdarúgó-világbajnokság legjobbját. A három brazil támadó, Ronaldo, Rivaldo és Ronaldinho mellett Roberto Carlos, illetve a német együttesből a kapus Oliver Kahn és az irányító Michael Ballack került be az élcsoportba. Utóbbi ugyan a fináléban eltiltás miatt nem lép pályára, ez azonban a média jelen lévő képviselőit nem fogja befolyásolni, a voksolásra ugyanis a vasárnapi összecsapás kezdése előtt kerül sor. A nemzetközi szövetség technikai bizottsága által összeállított névsorba még a török Hasan Sas, a spanyol Fernando Hierro, a dél-koreai Hong Mjung Bo és a szenegáli El Hadji Diouf került be. Nyolc éve a brazil Romario, 1998-ban Ronaldo bizonyult a legjobbnak.
Legfrissebb hírek

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
15 perce

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
45 perce

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
7 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
7 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
7 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
7 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik