RSG: New Orleansra hangolva

Vágólapra másolva!
2002.06.27. 20:11
Címkék
Felemás napokat él mostanában a hazai ritmikusgimnasztika-élet, hiszen míg legjobb egyéni versenyzőink, az Európa-bajnokság időpontjának elcsúsztatása (június helyett novemberben rendezik meg a kontinensviadalt) miatt még javában szünidejüket töltik, addig az együttes kéziszer csapat tagjai az utolsó simításokat végzik a New Orleans-i világbajnokságra. Fekete Annamária csapata július kilencedikén repül a tengerentúlra, ahol a lányok a világ legjobbjaival veszik fel a versenyt. – Ezen a héten volt az utolsó előtti kontrolledzése a versenyzőknek, és bátran kijelenthetem, nagyon reményt keltően mozogtak a lányok – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa, a szövetség szakmai alelnöke.– Vagyis jó teljesítményben bizakodhatunk?– Nem szeretek számokkal dobálózni, de ha sikerülne a tíz-tizenkettedik hely valamelyikét megcsípni, már elégedettek lehetünk. Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy valamelyik szerrel döntőbe jutnak a lányok, ám be kell vallani, ez valóban nagy álom. – Magyar bíró elkíséri a csapatot?– Igen, most először Berek Irina személyében lesz pontozónk is a világbajnokságon, ami sportdiplomáciailag remélhetőleg némi előnyt jelent majd.– Az egyéni versenyzők mikor kezdik meg a felkészülést?– Hamarosan. A novemberi Európa-bajnokságra négytagú szűk keret készül, és bízunk benne, hogy a legjobb formában utazhatnak majd Spanyolországba.
Legfrissebb hírek

Ötvenéves Gabriela Szabo, azaz Szabó Gabriella

Népsport
8 perce

„Magyarország megfosztotta a lehetőségtől Örményországot” – elnézést kért a kapitány

Magyar válogatott
17 perce

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
1 órája

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
1 órája

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
2 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
8 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
8 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik