Az új seprű egyelőre nem seper

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2002.07.24. 20:56
Címkék
A forradalmi változásokra, gyökeres fiatalításra áhítozó francia szurkolóknak már az gyanús lehetett, amikor múlt pénteken Jacques Santini a kinevezése utáni szűzbeszédében megpendítette: "mindenképpen találkozni szeretne” a válogatottból visszavonulófélben lévő, tapasztalt játékosokkal. A Lyont története első bajnoki címéhez segítő szakembernek most két lapban is interjúja jelent meg, és azokban megerősítette, hogy nem tervez túl sok személycserét a válogatottnál.Álláspontja vitatható, de kétségkívül megalapozott, hiszen ha elfogadjuk, hogy a túlterhelés okozta idegi és fizikai fáradtság, a Zidane-hiány és a balszerencse nevű három sajnálatos körülmény okozta a vb-fiaskót, akkor valóban nincs ok nyári nagytakarítást rendezni a "kékeknél”. Ezzel együtt még a régi gárdához ragaszkodók körében is megütközést kelthetett, amikor Santini kijelentette: "nem felejtettem el Laurent Blanc-t”. Nyomban utána viszont megmagyarázta, Blanc esetére gondol csupán, hiszen a védő már 1994-ben ott akarta hagyni a nemzeti tizenegyet, aztán miután rábeszélésre meggondolta magát, 1998-ban a vb-győztes együttes egyik legjobbja lett. E példabeszédre hivatkozva említette az 50 éves szakvezető, hogy szeretné meggyőzni többek között az egyaránt 34 éves Youri Djorkaeffet és Frank Leboeuföt, hogy ugyan maradjanak még egy ideig, ha nem gond…"Miért kellene mindent megváltoztatnom? Hallott már valaki olyan, bármilyen kiváló játékosról vagy csapatról, aki vagy amely sosem vallott kudarcot? Az Európa-bajnoki selejtezőkön többségükben ugyanazok a futballisták fognak szerepelni, akik a legutóbbi világversenyeken” – szögezte le a France Football magazinnak Santini, hozzátéve, hogy nagyon elégedett a labdarúgók mentalitásával. "Megmutatták, hogy készek az újrakezdésre, ugyanakkor vállalják a felelősséget a csalódást keltő teljesítményükért” – hangzott a dicséret.Mindez persze nem azt jelenti, hogy az "öregek” vagy társaik elkényelmesedhetnének. "Figyelni fogom valamenynyiüket, hogy milyen a fizikai állapotuk, miként boldogulnak a klubjuknál, legyen szó akár Marcel Desailly-ról. Nem fogok zavarba jönni, ha magát a csapatkapitányt kell mellőznöm” – jósolta zordan a Le Monde-nak adott nyilatkozatában. Hozzáállása érthető, hiszen ő maga mondta, hogy szerződésének időtartama bizonyára az elért eredményektől függ majd.Érdekes egyébként, hogy Santini pont Desailly-t említette, mert a Chelsea védője a minap a Daily Expressben önkritikusan elismerte, nem mindig nyújtott megfelelő produkciót az elmúlt években a Stamford Bridge-en. S a most következő szezonban bizony honfitársa, William Gallas és az angol John Terry komoly konkurenciát fog jelenteni neki. Márpedig ha meginog a helye a klubcsapatában, nem valószínű, hogy Santini halogatni fogja fentebb idézett fenyegetése beváltását. Desailly becsületére legyen mondva, borzasztó elszántnak tűnik: kijelentette, minden vágya végre bajnoki címet szerezni Angliában.
Legfrissebb hírek

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
10 perce

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
17 perce

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
35 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
39 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája