A másodosztályú Grenoble megverte a Barcelonát

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2002.07.27. 20:32
Címkék
Nem sikerült valami fényesre Louis van Gaal visszatérése az immár Rivaldo nélkül felálló Barcelona élére. Történt ugyanis, hogy a katalán óriásklub az új idény első hivatalos mérkőzésén egy góllal alulmaradt a francia másodosztályban vitézkedő Grenoble-lal szemben, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag az összes sztárját felvonultatta (csak a vb-n szerepelt játékosok kaptak felmentést, kivéve Mendietát). A gárda régi-új trénere az Enke – Reiziger, F. de Boer, Fernando Navarro – Cocu, Rochemback – Mendieta, Gabri, Riquelme – Saviola, Kluivert tizenegyet küldte kezdőként a pályára, de a neves játékosok szinte semmit sem produkáltak az első negyvenöt perc során, mindössze Kluivert mutatott némi elszántságot.A fordulást követően a csapatban helyet kapott Valdés (Enke helyett), Gerard (F. de Boer), Geovanni (Riquelme), és Dani (Kluivert), majd később Santamaría (Mendieta) is, és bár sokkal nagyobb fokozatba kapcsoltak a gránátvörös-kékek, a Grenoble kapuja előtt rendre kimaradtak a lehetőségek. Amikor pedig már mindenki elkönyvelte a döntetlent (már a ráadás pillanataiban), a franciákat erősítő Courtin egy szép fejessel a hazaiaknak szerezte meg a győzelmet."Lehet, hogy a következő mérkőzésre érdemes lenne megváltoztatni a felállást, hogy a játékosok jobban hozzászokjanak az új stílushoz, de nekik is erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy megértsék az én elképzeléseimet – kezdte a magyarázkodást Van Gaal a kínos fiaskót követően. – Riquelme nem helyezkedett jól, és ez nagyban megnehezítette a dolgunkat. Argentínában ő mindig egyedüli középső középpályást játszott, de az én szisztémámban ő ettől jó tíz méterrel balra játszik, hogy helyet hagyjon Saviolának, aki ezúttal túl közel helyezkedett Kluiverthoz. Mendietával sem voltam elégedett, mert túlságosan is elöl ragadt, több, mélységből történő megindulást várok tőle. Ki kell használnunk ezeket a felkészülési mérkőzéseket, hogy javítsunk a lendületünkön és a csapategységen. Kiállíthattam volna egy jóval gyengébb csapatot is, de nem láttam értelmét.”
Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
12 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
26 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
48 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
57 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája