Harcban a kánikulával

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2002.07.27. 21:38
Címkék
Kevés ember van, aki nyáron ne örülne a melegnek. Ferjancsik Domonkos, a Vasas-CIB-bank csapatvilágbajnok, olimpiai negyedik helyezett kardvívója ezek közé tartozik. Egészen pontosan azt szeretné, ha a jövő héttől enyhülne a kánikula.
– Hétfőn kezdjük meg a világbajnoki felkészülés harmadik hetét, Budapest és Balatonaliga után két hétre Tatára költözünk. Szabó Bence szövetségi kapitány szerint most következik a legnehezebb hét, vagyis sóbánya szintű megterhelésre lehet számítani. Ez önmagában nem baj, mert ebből lehet majd építkezni, finomítani a formát. Csak ne legyen hőség! – Ezek szerint az edzéseket könnyebb elviselni, mint a meleget?– Hát… próbálja ki valaki, hogy kánikulában, a szinte levegőtlen teremben, vívóruhába beöltözve órákig ugrál a páston. Az edzésekhez hozzászoktunk, de hőséggel "megspékelve” azért minden más. Persze, nem panaszkodom, ez a feladatunk, no és azt is tudjuk, hogy nekünk nyári szabadságunk alig van, hiszen ilyenkor készülünk a világbajnokságra. A július eleji Európa-bajnokság után éppen ezért csak egyhetes pihenőt kaptunk, ami arra volt jó, hogy kikapcsolódjak. – Vagyis nem volt olyan nagy a kihagyás, ami után nehéz visszarázódni.– Nem, egy hét alatt fizikailag nem lehet leereszteni. Ennek ellenére furcsa volt a visszatérés, mert rendhagyó módon rögtön vívással kezdtünk. Budapesten egy hétig ez volt a program, aztán Balatonaligán vívásmentes időszak következett. No, ez bizonyos értelemben csalódás volt a számomra.– Megmagyarázná?– A pesti szenvedések közben azzal tartotta bennünk a lelket a kapitány, hogy a következő hét laza lesz. Mit mondjak? Vívás valóban nem volt, de a második erőnléti edzés után az izomláztól alig bírtam bevonszolni magam az ágyba. Az erősítő gyakorlatok övön aluli ütésként értek minket. Aztán ehhez is hozzászoktunk. A "válogatott kínzások” ellenére nagyon kellemes volt az az egy hét. A Club Aliga minden munkatársa és vezetője, Tusa Péter egykori kardvívó minden kérésünket teljesítette. Kikapcsolódásra is volt lehetőség, fociztunk, teniszeztünk, esténként kerti sütéseket tartottunk, úgyhogy remekül összekovácsolódott a csapat. Lélekben felkészültünk a tatai napokra.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
41 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
49 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája