A Hajógyári-szigeten megelevenedik a múlt

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2002.07.29. 20:39
Címkék
Szinte szusszanásnyi idejük sincs legjobb öttusázóinknak, verseny versenyt követ az életükben. A júniusi Európa-bajnokság, majd a két hete rendezett világbajnokság után a következő erőpróba – igaz, nem minden Eb- és vb-szereplő számára – az augusztus 10–11-i Westel Világkupa-döntő lesz, amely az első kvalifikáló az athéni olimpiára. Az óbudai Hajógyári-szigeten sorra kerülő eseményről Pécsi Gábor technikai igazgatót kérdeztük.– Bár a Hajógyári-sziget egy részén a Sziget fesztivál zajlik a héten, azért a középső területen elhelyezkedő Killtec-parkban már javában folynak a Világkupa-döntő előkészületei. A lovakat például már az elmúlt héten a helyszínre szállítottuk, hogy minél előbb hozzászokjanak a füves lovaspályához – mondta a technikai igazgató.– Milyen mezőnyt láthat majd a közönség a szigeten?– A sportág színe-javát, azt a 32-32 férfi és női versenyzőt, akik az évközi Világkupa-fordulókon szerzett pontjaikkal a lista élén végeztek. A magyar női indulóknál változás történt: eredetileg Füri Csilla, Vörös Zsuzsanna és Simóka Nóra szerzett jogot a részvételre, ám mivel az újdonsült világbajnok is meghívást kap az eseményre, a San Franciscóban aranyat nyert Simóka Bea az indulók közé került. Ugyanakkor él az a szabály, hogy egy országból háromnál többen nem indulhatnak, így Simóka Bea "kiszorította” húgát, a ranglistán addig hármas számú magyarként szereplő Nórát. A férfiaknál semmi sem változott, vagyis Horváth Viktor, Sárfalvi Péter és Balogh Gábor indul harcba az olimpiai kvótát érő első helyért. – Azt már többször bejelentették, hogy a Világkupához nem mindennapi sztárparádé is csatlakozik majd. Erről lehet már részleteket tudni?– A magyar öttusasport az idén ünnepli 75. születésnapját, és a jeles dátumot augusztus 11-én ünnepeljük meg, mégpedig úgy, hogy meghívjuk a Vk-döntő külföldi versenyzőit és edzőit is, és természetesen mindazokat, akik a honi öttusázásban valamikor meghatározó szerepet játszottak versenyzőként, edzőként vagy más formában.– Nem kevés személyről lehet szó.– Ötszázhúsz meghívót küldtünk el, és 380-an már jelezték részvételüket, így a sportág első olimpiai bajnokai, az 1952-ben csapatban aranyérmet nyert Benedek Gábor, Szondy István és Kovácsi Aladár, az 1960-as évek kiemelkedő alakjai közül Németh Ferenc, Nagy Imre, Móna István, az 1980-as évek aranycsapata, Mizsér Attila, Martinek János és Fábián László, és természetesen a mai élversenyzők, köztük legfrissebb világbajnokunk, Simóka Bea.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
43 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
51 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája