Frentzen távozott az Arrowstól

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2002.08.02. 20:26
Címkék
Az Arrows-istálló és Heinz-Harald Frentzen közös megállapodással felbontotta a szerződését, így a német a Magyar Nagydíjon már nem narancs-fekete színekben indul. A bizonytalan jövőjű csapattól azért távozott Frentzen, mert rövid időn belül el akar szerződni egy másik gárdához."Heinz az Arrows kétséges jövője miatt távozni akart, és mi nem álltunk az útjába. Minden jót kívánok neki további pályafutása során, és ezúton szeretném megköszönni mindazt, amit az Arrows-istállóért tett” – nyilatkozta Tom Walkinshaw, az Arrows-csapat vezetője, akinek új pilóta után kell néznie. A francia Sebastien Bourdais nemrég remek időeredményeket ért el a csapattal közös tesztjén, ám a Formula–3000-es nemzetközi sorozatban még meg kell vívnia a csatáját Tomas Engével. Andre Lotterer, a Jaguar tesztpilótája esélyesebb, akárcsak a Minardinál Alex Yoong pótlására is pályázó amerikai Bryan Herta. Jos Verstappen, aki visszautasította a Minardi ajánlatát, ugyancsak beülhet az egyik narancs-fekete kocsiba, ám a szakemberek szerint erre minimális az esély. A hollandot az idény előtt menesztették, hogy helyet teremtsenek Frentzennek, és Verstappen emiatt a bírósághoz fordult szerződésszegés vádjával. A per még nem zárult le, ezért kétséges, hogy Verstappen elvállalná az állást.Frentzent szóba hozták már a Toyotával, legújabban pedig a Saubert emlegetik lehetséges munkaadóként. "Jelenleg azon dolgozom, hogy biztosítsam a jövőmet a Formula–1-ben. Imádom ezt a sportot, éhes vagyok a sikerre, elszántságom nem csökken. A terveimről olyan gyorsan beszámolok majd, amint lehet, ám egyelőre nem beszélhetek róluk” – fogalmazott Frentzen. Állítólag Peter Sauber felajánlotta Frentzennek, hogy Felipe Massa helyére lépve indulhat az idény hátralévő futamain, ha 2003-ra aláír a csapathoz. "Csak akkor van értelme Heinzt a csapathoz hívni, ha aláír a következő szezonra is” – nyilatkozta a svájci csapatvezető.A Toyotánál Allan McNish állása van veszélyben, de Ove Andersson csapatvezető nemrég kijelentette, a skót mindenképpen kitölti az idény végéig szóló szerződését. Jövőre azonban Frentzen mehetne a kölni központú gárdába. "Bosszantóak ezek a pletykák, semmi alapjuk nincsen. A csapaton belül nincs szó erről, biztonságban érzem az állásom, amelyet meg fogok tartani” – nyilatkozta McNish, akinek a helyére többen is pályáznak.
Legfrissebb hírek

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
17 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályosék

Bajnokok Ligája
24 perce

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
30 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
40 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
41 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
59 perce

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája