Kerékpár: Még őrizetben a feleség

2002.08.07. 20:55
Címkék
Edita Rumsas ügyvédei hivatalos beadványban kérték a francia hatóságoktól, hogy helyezzék szabadlábra védencüket, az idei Tour de France harmadik helyezettje, a litván Raimondas Rumsas feleségét. A jogászok szerint az asszony csupán vámszabálysértést követett el, amikor tiltott szereket próbált átcsempészni a határon, s ezért nem járhat börtön.
A 30 éves klasszis feleségét múlt hétfőn tartóztatták le, miután kocsijában gyanús készítményeket találtak. Edita Rumsast a chamonix-i határátkelőhelyen, a vámkezelés után vették őrizetbe, miközben Olaszországba igyekezett. A rendőrség szerint tasakokban és injekciókban "nagyon nagy menynyiségű” doppingszerre – elsősorban kortikoidra, tesztoszteronra és EPO-ra – bukkantak az autóban. Az aszszony ellen eljárás indult, mert a kihallgatáson "kevéssé hihető” választ adott arra a kérdésre, miért szállította a tiltólistán szereplő szereket. A kerekes, akinek a versenyzői jogát a Lampre csapat vezetősége az ügy kirobbanása után azonnali hatállyal felfüggesztette, nem jelent meg a lyoni bíróságon, sőt, közölte: szívesen válaszol a vizsgálatot folytató francia illetékesek kérdéseire, de csakis Olaszországban. A Tour de France-on elvégzett doppingtesztek egyébként kivétel nélkül negatív eredményt hoztak.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
7 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
7 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
7 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
8 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
8 órája