Itt lesz David Beckham is

2002.08.08. 21:33
Címkék
Hogy jövő szerdán, majd rá két hétre ízig-vérig profikkal lesz dolguk a zalaegerszegi futballistáknak, azt többek között az is bizonyítja, hogy a Man-chester United internetes honlapján már csütörtök kora reggel megjelent egy, a magyar bajnokot bemutató cikk, majd nem sokkal később azt is közzétették, hogy a szurkolók mikor, miként és mennyiért utazhatnak Budapestre…Azt is tudni már, hogy az angol futballistákat szállító gép kedden landol Ferihegyen. Bizonyosnak tűnik, hogy a "vörös ördögök” a legerősebb keretükkel érkeznek a magyar fővárosba, így természetesen David Beckham és a nemrég 30 cmillió fontért (több, mint 14 milliárd forintért!) vásárolt Rio Ferdinand is megmutathatja magát a Puskás Ferenc-stadionba kilátogatóknak. Ellenben – jelen állás szerint – kérdéses Fabian Barthez szereplése, hiszen a hírek szerint a francia kapus kisebb sérüléssel bajlódik.Két érdekesség a végére: a Manchester csütörtökön nyílt napot hirdetett meg, és így 15 ezer rajongója tekinthette meg a csapat délelőtti foglalkozását; a United szombat délután tartja a BL-főpróbát, éppen Waltner Róbert újdonsült alakulatát, a Boca Juniorst fogadja. Más kérdés, hogy a Zalaegerszegről Argentínába költöző támadó nem léphet az Old Trafford gyepére, mivel edzője nem jelölte az utazó keretbe…
Legfrissebb hírek

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
7 perce

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
9 perce

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
10 perce

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
34 perce

Női pólósaink jobban játszottak a spanyoloknál, mégis vereséget szenvedtek a vk-negyeddöntőben

Vízilabda
36 perce

A Girondins Bordeaux indított egy utolsó utáni akciót az életben maradásért

Francia labdarúgás
40 perce

Efraín Juárez a győri közönség miatt sem veszi félvállról a visszavágót

Európa-konferencialiga
50 perce

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
1 órája