Hét nap, hat versenyszám

KÜHNE LÁSZLÓKÜHNE LÁSZLÓ
2002.08.10. 22:12
Címkék
Sajtótájékoztató keretében ismertették szombaton a vasárnaptól Nagykanizsán megrendezendő motoros siklóernyős Európa-bajnokság programját. Ordódy Márton versenyigazgató és Ferinc Vince koordinátor beszámolt a verseny útvonaláról, amely dél-zalai és somogyi területeket érint, illetve egy-egy feladatot a Balaton és Zalaegerszeg térségében is kijelöltek. A Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) futamkritériuma egy Európa-bajnokság esetében legalább hat szám teljesítése, ezt a mezőny – amely 15 ország versenyzőiből áll – előreláthatólag az elkövetkezendő egy hét során tudhatja le. A versenyszámok között navigációs, üzemanyag-takarékossági és célraszállási feladatok szerepelnek, amelyek a közönség számára is látványos, ügyességi próbákkal bővülnek az elkövetkezendő hét folyamán. Minden nap a reggeli órákban rajtolnak el a repülők és egy napra három versenyszám lebonyolításával számolnak a rendezők. A program az időjárás függvényében változhat.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
6 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
17 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
23 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
26 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
28 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
44 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
47 perce