Pezseg az élet Milánóban

2002.08.10. 21:16
Címkék
Vajon melyik forrásnak higgyünk? A Milan internetes oldalának vagy a Sergio Cragnottihoz közel álló személyeknek? Mindehonnan Alessandro Nestáról szóló információk láttak napvilágot, csak eltérő tartalommal.
A web site arról számolt be, hogy a Lazio védője néhány napon belül csatlakozhat a piros-feketék keretéhez. Eközben a római klub elnökének néhány barátja elárulta, a szardíniai tárgyalások után – mint ismeretes, itt találkozott egymással Adriano Galliani, a Milan ügyvezető igazgatója és Cragnotti – eltávolodtak egymástól a felek. Amint arról már beszámoltunk, a lombardok 35 millió eurót kínáltak a squadra azzurra bekkjéért, azonban a "kékek” 45 millióra tartanak igényt.Eközben Andrij Sevcsenko körül is megpezsdült az élet. Az ukrán csatár ugyan újfent hűségnyilatkozatot tett a klub mellett, azonban Braida sportigazgató kapcsolatba lépett a Real Madriddal, és felkínálta a királyi gárdának "Sevet” a francia Claude Makeleléért cserébe. Bonyolítja a helyzetet, hogy az olasz egylet már benevezte a csatárt a Bajnokok Ligája selejtezőjébe, és ha ott pályára is lép a Liberec ellen, akkor a Realban ebben az idényben nemzetközi kupameccset biztosan nem játszhat.Makelele a másik milánói klubnál, az Internazionalénál is szóba került. A Marca című spanyol sportlap arról számolt be, hogy a kék-feketék jelezték, készek átengedni Ronaldót a BL címvédőjének, ellenértékül pedig Makelelét és Roberto Carlost szeretnék megkapni.A milánói nagybevásárlásokkal indokolta a Juventus vezérkara azt a döntést, amelynek következtében Edgar Davids nem igazolhat a Romához. Luciano Moggi általános igazgató szerint óriási hiba lenne a részükről, ha saját elhatározásukból megerősítenék az egyik vetélytársukat, éppen ezért maradásra bírták a hollandot, akinek módosították a szerződését is. Ugyanakkor hamarosan csatlakozhat a "zebrák” keretéhez Rafael Márquez, a Monaco mexikói védője, a Juve ugyanis hajlik arra, hogy kifizesse a bekkért kért 10 millió eurós lelépési díjat.Végül egy hír a negyedik vonalból: Pietro Vierchowod lett a C2-ben szereplő Fiorentina 1926 Florentia (az élvonalból kiesett Fiorentina jogutódja) új vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
4 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
4 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
4 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
4 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
4 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
5 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
5 órája