Újra megtelhet az Üllői úti stadion

2002.08.13. 22:49
Címkék
Nemcsak a Manchester United budapesti fellépése vonzza az érdeklődőket –hosszú sorok kígyóztak ugyanis kedden egész nap az Üllői úti stadion pénztárai előtt. Egészen biztos, hogy a csütörtök esti, AEL Limasszol elleni UEFA-kupa-selejtezőmérkőzésre tízezernél is többen lesznek kíváncsiak. Sőt, az optimisták becslései szerint nem kizárt, hogy telt ház előtt játszanak majd a csapatok. Egy biztos, rég nem tapasztalt futball-lázban ég a ferencvárosi tábor. Sokan érkeznek vidékről is a mérkőzésre, "égnek” a stadion telefonvonalai, mindenki a belépők iránt érdeklődik. Lám, lám pedig nem is a Manchester United az ellenfél. Az érdeklődés persze érthető, a Ferencváros nagyszerű rajtot vett a bajnokságban. A három mérkőzésen szerzett három győzelem megfelelő hangulatot biztosíthat a nemzetközi találkozóra. Tudja, érzi ezt Garami József szakmai igazgató is, és átérzik a játékosok is, akik kedden délelőtt és délután is gyakoroltak. Tegyük hozzá gyorsan, nagyszerű légkörben. Mindezek alapján remélni lehet, hogy a selejtező első mérkőzésén megnyugtató előnyt szerez majd a zöld-fehér csapat az augusztus 29-i, limassoli visszavágóra. Megnyugtató lehet, hogy a Fradi három bajnoki mérkőzésén nem kapott gólt, s ez a csapat megfelelő védőmunkáját dicséri. Látható, hogy a tudatos munka eredményeként a már tavaszszal megálmodott csapat egyre jobban "összecsiszolódik”. Persze az elégedettség, az önelégültség alaposan megboszszulhatja magát. A ferencvárosiak pontosan tudják, nagyon nagy hibát követnek el, ha lebecsülik ciprusi ellenfelüket. A csapatban mindenki egészséges, kedden már a gólkirály Tököli Attila is együtt gyakorolt a többiekkel, csupán Zombori Zalán végzett különmunkát, mégpedig Somodi László rehabilitációs edző felügyelete mellett. A középpályásnak begyulladt az Achilles-ina, ám Somodi szerint a jövő héten már játszhat a válogatott labdarúgó. De hát a szurkolók – és az eredmények – szerint Zombori nélkül is erős a Fradi. Visszatérve a csatárra: jól és frissen mozgott Tököli Attila a kedd délutáni edzésen. A nyáron Dunaújvárosból igazolt csatár az első két meccsén két gólt rúgott, Békéscsabán azonban hiányzott a Ferencváros összeállításából."Sajnos rúgást kaptam a Kispest elleni meccsen a vádlimra – mondta Tököli. – Bár megpróbáltam futballozni, de annyira fájt, hogy képtelen voltam játszani. Ezért orvosi javaslatra pihentettem a lábamat, pedig nagyon szerettem volna pályára lépni a Békéscsaba elleni mérkőzésen. De hát az a fontos, hogy végül nélkülem is nyert a csapat, s megszerezte harmadik győzelmét. Most már teljesen egészséges vagyok, jót tett a pihenés. Remélem, játszhatok csütörtökön az AEL Limassol ellen. Hogy csak remélem? A csapat-összeállítás az edző dolga, s mert Garami József nem hirdetett még kezdőcsapatot, egyelőre csak reménykedhetem abban, hogy ott leszek a többiek között. Egyébiránt nem lesz könnyű mérkőzés, éppen ezért nem becsüljük le a ciprusiakat. De ha olyan formában futballozunk, mint tettük azt a Kispest vagy a Békéscsaba ellen, akkor nagy baj nem lehet. Mindenesetre megpróbálunk előnyt kiharcolni, gólokat rúgni, de ennél is fontosabb, hogy a limassoliak ne találjanak be Szűcs Lajos kapujába. Jóleső érzés lenne, ha már itthon, csütörtökön eldőlne a továbbjutás sorsa, de még egyszer hangsúlyozom, rettenetesen nehéz mérkőzés vár ránk, s ahogy hallom, sokan lesznek a lelátókon, és örülök, hogy számíthatunk szurkolóink segítségére is.”A kedd délutáni foglalkozáson játékos feladatokat végeztek a labdarúgók, könnyedén, lazán, már-már önfeledten tették a dolgukat Lipcsei Péterék. Egy-egy látványos csel, kitűnő ütemben végrehajtott becsúszás után hangos tetszésnyilvánítás hallatszott a pálya mellől, hiszen a tréninget a rossz idő ellenére is szép számban állták körül a szurkolók.A Ferencváros programja szerdán délelőtti edzéssel folytatódik, aztán a játékosok már csak csütörtökön a 20.15-kor kezdődő mérkőzés előtt találkoznak az öltözőben. Kedden délelőtt érkezett Budapestre az AEL Limassol együttese. Több mint ötven, a limassoliak mezébe öltözött szurkoló várta a csapatot a Ferihegyi repülőtéren, s elmondható, hogy a legnagyobb éljenzés egyik honfitásunknak jutott ki. Ô pedig nem más, mint Sebők József, az együttes magyar sztárja, aki két évvel ezelőtt Zalaegerszegről szerződött Ciprusra (a vele készült interjút lapunk csütörtöki számában olvashatják). De nemcsak lelkesek a ciprusiak, hanem optimisták is, fennen hirdetik, nem kapnak ki az Üllői úton, s mindez azt jelentené, hogy nyugodtan várhatnák a visszavágót. De mást is ígértek a ciprusi szurkolók, mégpedig azt, hogy az ötvenfőnyi tábor csütörtök estére a tízszeresére duzzad, a többiek ugyanis csütörtökön repülőgéppel érkeznek Budapestre. Az AEL Limassol a margitszigeti impozáns Thermál Hotelben szállásolta el magát, s az ebéd, majd a délutáni pihenő után kedden este fél hétkor edzett a BVSC-pályán, ahol egy régi ismerőssel találkozhattak a ciprusiak. Dzurják József, az NB III-ban szereplő BVSC edzője ugyanis talán még Sebők Józsefnél is népszerűbb Cipruson. A Ferencváros egykori labdarúgója, a népszerű "Csöpi” futballozott Cipruson, mégpedig a nagy ellenfél Omonia Nicosia csapatában és góljainak köszönheti ismertségét, s bár már több éve hazatért a futballista, a szigetországban még ma is sokan és szívesen emlékeznek a csatárra. Hír még a ciprusiakról, hogy hétfőn a csapat vezetői szerződést bontottak a lengyel Sylwester Czerefewskivel. A Ferencváros vezetői alaposan feltérképezték az AEL Limassolt, Pölöskei Gábor edző többször is látta játszani a ciprusiakat, de kazettákat is kaptak Sebőkékről, így aztán mint azt Garami József mondta, nagy meglepetés nem érheti a fradistákat. A zöld-fehér hívek abban reménykednek, igaza lesz az elmúlt hét végén 63. születésnapját ünneplő mesteredzőnek.
Legfrissebb hírek

Bahrein az Ázsia Kupa előtt váltott szövetségi kapitányt

Minden más foci
16 perce

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
24 perce

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
24 perce

Asztalitenisz, egyéni Eb: mindkét férfipárosunk túljutott a selejtezőn

Egyéb egyéni
26 perce

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
41 perce

Május 7-én Dohában rajtol a jövő évi Gyémánt Liga

Atlétika
50 perce

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
1 órája

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
2 órája