Szenvednek, de azért csinálják

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.08.20. 21:07
Címkék
Egy hónapja még azt írhattuk, hogy megszűnt az egri labdarúgás, miután a másodosztályú futballcsapatot tulajdonosa nem nevezte az NB I B-be. Tóth Béla vállalkozó és csapata végül hagyta "elhunyni a megyeszékhely profifociját, így fennállt a veszély, hogy az egriek csak a legalacsonyabb osztályban indulva kezdhetik újra  és azért igazán érdekes lett volna, ha az egyik évben az NB I B-ben a Békéscsabával, a következőben meg Mátraballával játszanak&
Még szerencse, hogy egymásra talált Egerben néhány vállalkozó kedvű ember, az önkormányzat is segített, így csak összejött az NB III-as költségvetés. Igen ám, de NB III-as hely nem volt, ezért kellett egy olyan csapat, amelyik visszalép az egriek javára. Némi partizáncsellel még ez is összejött, hiszen az Ipolyvece vezetői már nem bírták fenntartani klubjukat – ezért egyesült a két csapat, majd nagy hirtelen elmaradt az Ipolyvece név, és ezentúl Agria FC Egerként működik az együttes. "A nulláról kellett indulnunk – magyarázza a nehézségeket Kiss Tibor ügyvezető, aki a nyolcvanas évek közepén az élvonalat is megjárta az akkor sokkal jobb helyzetben lévő csapattal. – Szerencsére Szobonya Tamás az az ember, aki úgymond a gatyáját is a futballra áldozná, így az ő segítségével sikerült annyit előteremteni, hogy nem lesz gond egy NB III-as csapat versenyeztetése. Persze mivel csak egyetlen hetünk volt a játékoskeret kialakítására, komoly reményeink nem lehetnek, csakis a bennmaradás a cél. A tavalyi NB I B-s futballisták valamennyien eligazoltak, csak Molnár Róbert kapus maradt, és a megyéből próbáltunk erősíteni az ifisták felhozatala mellett. Remélem, azért a nézők is kijönnek majd a meccsekre, hiszen tavaly, amikor eleinte nagyon jól ment a csapatnak, ezerötszázan is voltak a lelátón.”Bár arrafelé nagyon szeretik a focit (nemrég Diósgyőrött a másodosztályban hétezren, Ózdon az NB II-ben négy és fél ezren voltak), Egerben természetesen mindenki örülne, ha a negyedik ligában futballozó csapat legalább ezer nézőt tudna felsorakoztatni a hazai meccsein. Persze idővel komolyabb célok is lehetnek, hiszen egy majd’ hatvanezres város együttesének nem az NB III lehet az álmok netovábbja. Egyelőre azonban ezt kell szeretni, és első lépésként ki kell húzni a következő szezont. Kiss Tibor szerint erre azért jelentős az esély: "Szenvedni fogunk, de megcsináljuk” – hangzott a realista jövőbe látás.Nos, felemás a helyzet: az Eger az első fordulóban döntetlenre (0–0) végzett a Besenyőtelek, míg most győzött (3–1) a Veresegyház ellen – igaz, a nagyrédei vereséggel (0–1) közben kiesett a Magyar Kupából.Komoly eredmények tehát még nincsenek – de meccsek legalább vannak…
Legfrissebb hírek

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, a vigaszágra vár

Birkózás
9 perce

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
30 perce

PL: Burnley–Liverpool

Angol labdarúgás
39 perce

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
56 perce

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
1 órája

Atlétikai vb: Molnár Attila országos csúccsal elődöntős

Atlétika
2 órája

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
3 órája

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik