Ron Dennis: a Ferrari napjai meg vannak számlálva

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2002.08.23. 22:34
Címkék
A Williams-csapat 2004 végéig meghosszabbította Juan Pablo Montoya szerződését. "Született tehetség, s nagyon boldogok vagyunk, hogy újabb két szezonban számíthatunk rá. A csapatban végzett munkája és személyisége mindenképpen garancia arra, hogy rövidesen megcélozzuk a világbajnoki címet” – mondta Sir Frank Williams csapatfőnök. A kolumbiai csillag tavaly mutatkozott be az F1-ben, azóta a sportág egyik üde színfoltjának számít, szinte az összes versenyen képes rendkívüli húzásra, előzései a versenyek csúcspontját jelentik még a Ferrari dominanciája ellenére is.Ron Dennis, a West-McLaren csapatfőnöke biztos abban, hogy hamarosan már nem a Ferrari lesz a Formula–1 legjobb istállója. "Egyértelmű, hogy nem tart örökké a Scuderia fölénye, csak az a kérdés, mikor jön el az őrségváltás. Mindent megteszünk azért, hogy javuljanak az eredményeink, de még nem tudjuk biztosan az okát az idei gyengébb szereplésnek. Pedig erős támogatóink vannak, s valamennyi munkatársunk keményen dolgozik a sikerekért. Nemsokára ismét a csúcson lehetünk, s harcolhatunk a világbajnoki címért” – fogalmazott Dennis. Csapata idei egyetlen futamgyőzelmét David Coulthard aratta Monte-Carlóban, a skót pilóta ötödik az öszszetett versenyben, míg társa, Kimi Räikkönen a hatodik.Richard Parry-Jones, a Ford alelnöke kijelentette, nem eladó a Jaguar-csapat. A brit sajtóban csütörtökön jelentek meg olyan cikkek, amelyek szerint Dieter Mateschitz, a Red Bull igazgatója az Arrowsszal folytatott eredménytelen tárgyalások után a Jaguarnál érdeklődik. Az osztrák üzletember állítólag 70 százalékos tulajdonrészt vásárolna 50 millió fontért. A Jaguar-csapat megszűnéséről már hónapok óta pletykálnak, és a spekulációk felerősödtek, miután a Magyar Nagydíjon bejelentették, a Ford a 2003-as szezontól motorszállítóként a Jordan istállót is segíti.A Honda hamarosan tesztpadra helyezi vadonatúj erőforrását, amelyet úgy épít meg, hogy az pontosan illeszkedjen a BAR jövő évi autójába. A motorgyár már hónapok óta azon dolgozik, hogy szorosabbá tegye kötődését a BAR-hoz, a kasztni kifejlesztésében is szerepet kapott. A Honda és a BAR együttműködését megpecsételte a tokióiak bejelentése, amely szerint jövőre már nem látják el a Jordan-istállót, csak a BAR-t.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája