Schumacher emlékei

MTI MTIMTI MTI
2002.08.27. 22:07
Címkék
Schumacher szereti a belga versenyt
Schumacher szereti a belga versenyt
Schumacher szereti a belga versenyt
Schumacher szereti a belga versenyt
Schumacher szereti a belga versenyt
Schumacher szereti a belga versenyt
Tíz évvel ezelőtt, a vasárnapi Belga Nagydíj helyszínén aratta első Formula–1-es győzelmét az azóta már ötszörös világbajnok Michael Schumacher. "Ennek a pályának különleges varázsa van számomra. Emlékszem, kilencvenkettő augusztus harmincadikán szakadt az eső, de mégsem esett ki egyetlen versenyző sem” – nosztalgiázott a Ferrari sztárja. Schumacher akkor még 23 évesen egy Benetton volánja mögött ült, s a befutónál a két Williams-pilótát – a brit Nigel Mansellt és az olasz Ricardo Patresét – előzte meg, s 17 év után az első német GP-sikert aratta. Egyébként bemutatkozására a száguldó cirkuszban szintén Spában, egy évvel korábban került sor. A Jordan-csapatnál "ugrott be” egy megüresedett helyre, anélkül, hogy ismerte volna a pályát. "A briteknél mindenki azt hitte, hogy már jártam itt. Nem akartam előttük leszerepelni, ezért az első edzés előtt kerékpárra ültem, és kétszer végigkarikáztam az aszfaltcsíkon” – mosolygott a régi sztorin a későbbi négyszeres belgiumi győztes. Másnap hetedik lett élete első időmérésén, de a futamot motorhiba miatt néhány száz méter után fel kellett adnia.
Még a hét végi viadalhoz kapcsolódó, ám már nem ilyen vidám hírek kaptak szárnyra az Arrows-istállóról. Könnyen elképzelhető, hogy Tom Walkinshaw csapata nem áll rajthoz a belga futamon, mivel továbbra sem talált megfelelő szponzort. "Még nem tudjuk, hogy elutazunk-e a spái versenyre” – vallotta be a csapat szóvivője. Emlékezetes: a közép-angliai istálló már a Hungaroringre sem jött el az anyagi problémái miatt, sőt, német pilótájuk, Heinz-Herald Frentzen is azért bontott szerződést, mert nem bírta tovább elviselni az állandó bizonytalanságot. Azóta már el is szegődött a Sauberhez. Frentzen és a brazil Enrique Bernoldi a Magyar Nagydíj előtti két viadal közül a franciaországin csak az időmérő edzést teljesítette, a Német GP-n viszont rajthoz álltak, de kiestek.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
6 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
6 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
6 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
6 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
7 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
7 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája