Most nem hibázott a Pápa. Kecskemét-Pápa 0-3

FARKAS MIHÁLYFARKAS MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2002.09.01. 21:41
Címkék
GÓLSZERZÔSitku a 36. percben, Hegyi baloldali beadását követően négy méterről fejjel a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát (0–1). Sitku, a 39. percben büntetőből a bal alsó sarokba helyezett (11-esből, 0–2). Kvasz, az 50. percben Hegyi átadása után nyolc méterről az üres kapu középe lőtte a labdát (0–3)SÁRGA LAPKalina (Kvasz felrúgásárét) a 9., Vass (Sipos akasztásáért) a 26., Nagy Zs. (Sitku bukatásáért ) a 39., Kollár (Sipos akasztásáért) a 67., Bodor (Zsolnai megrúgásárért) a 71. percbenSZÖGLETARÁNY: 10:7 (2:6)Egyértelműen a győzelemre törekedett a Pápa, amit a húsz perc alatt elvégzett hat szöglete is jelzett. Az első félidő hajrájában aztán három perc alatt kétszer is betaláltak a vendégek a kecskeméti kapuba. A második felvonás elején mindenki azt hitte, hogy megpróbál kiegyenlíteni, vagy szépíteni a hazai együttes, ehelyett egy szép kontrát követően tovább nőtt Pintér Attila gárdájának előnye. A folytatásra szétestek a hazaiak, így esélyük sem maradt a gólszerzésre a kecskemétieknek, a Pápa pedig megérdemelte a győzelmet. MESTERMÉRLEGKiprich Józser: – Gratulálok a Pápának, mást nem tudok mondani.Pintér Attila: –Most végre nem jelentkeztek a szokásos hibáink. Köszönöm lelkes szukolóink pozitív hozzáállását.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik