Már szándékosan is balhéznak

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.09.03. 21:33
Címkék
Szövegelés, rugdosódás, durva játék a pályán, zsidózás, tiltott zászló kiaggatása, lincshangulat a nézőtéren. Szóval igazán "hangulatos FradiMTK-t láthattunk vasárnap este. Természetes, hogy ezek után folytatása lesz még ennek a mérkőzésnek, bár Muszbek Mihály, a liga igazgatója nem kívánt a fegyelmi tárgyalás elé menni.
Dragóner Attila heteken át csak edzhet (M. Németh Péter)
Dragóner Attila heteken át csak edzhet (M. Németh Péter)
Dragóner Attila heteken át csak edzhet (M. Németh Péter)
Dragóner Attila heteken át csak edzhet (M. Németh Péter)
Dragóner Attila heteken át csak edzhet (M. Németh Péter)
Dragóner Attila heteken át csak edzhet (M. Németh Péter)
"A rendőri és játékvezetői jelentés, valamint a tévéfelvétel alapján dönti el a fegyelmi bizottság, hogy kell-e büntetést kiszabni a rendező klubra – mondta elöljáróban az igazgató.
Nos, a későbbiekben leginkább a kamerák által ugyan jóindulatúan eltakart, de ettől még feltűnt nyilas zászló jelenléte lehet érdekes, amely aligha legálisan került oda. Elvégre a szezon előtt minden transzparenst kötelező lepecsételni, márpedig ez a drapéria nem kapta meg az előírt passzust.
"Gondolom, ezt a zászlót becsempészték – mondta Muszbek Mihály. – Ha tiltott jelkép van rajta, akkor viszont el kell távolítani, ám ez nem a liga dolga. Azért van a rendőr a stadionban, hogy a törvények szerint járjon el.”
Igaz, a játékvezetőnek is illenék betartani valamiféle előírásokat. Hiszen emlékezhetünk, két éve immár kötelező félbeszakítani a meccset bármiféle rasszista vagy antiszemita megnyilvánulás esetén, és ha a közönség továbbra is ilyesféle szólamokkal él, akkor befejezettnek kell nyilvánítani a mérkőzést. Persze bíró legyen a talpán, aki ilyet mer tenni tízezer feldühödött emberrel a nyakán, de Dubraviczky Attila egy alkalommal Zalaegerszegen várt néhány percet, amíg a szemben álló felek abbahagyták egymás kisebbségi szidalmazását. Bede Ferenc most nem volt ilyen bátor, bár időnként jól hallhatóan zúgott a "Mocskos zsidók!, miként a már korábbról ismert vonatos szlogen is felhangzott.

"Én nem hallottam ugyan ezeket a tévéből, de az a játékvezetőre van bízva, hogy ilyen helyzetben miként dönt – reagált erre a felvetésre a ligaigazgató. – Mérlegelnie kell, nincs megszabva, hogy iksz decibelnél félbe kell szakítani a mecscset, annál kevesebbnél pedig még nyugodtan lehet futballozni. De nem is az elítélendő szólam volt a legborzasztóbb, hanem az a gyűlölködő magatartás, ami a nézőtérről aztán a két csapat futballistáira is átragadt” – jellemezte az igen csúf helyzetet a liga igazgatója.
A nagy kérdés persze, hogy miként lehet megelőzni a hasonló eseteket, bár egy előrelépés már történt: mert még mindig jobb, ha a nézők csak verbálisan gyilkolják egymást, mintha igazából tennék, márpedig a szurkolói balhék az utóbbi hónapokban igencsak megcsappantak – igaz, a szurkolók is…
Hogy mégis milyen szankcióra számíthatnak a zöldek?
"A büntetésnek átgondoltnak kell lennie – mondta Muszbek Mihály. – Úgy vesszük észre, tendencia lesz, hogy a szurkolók némelyike szándékosan akar kárt okozni a rendező csapatnak, azért balhézik. Ezért kell nagyon vigyázni, hogy az ilyen álszurkolók miatt ne büntessünk igazságtalanul.”
Természetesen megkérdeztük a ferencvárosi rendőrkapitányságon is, hogy a hatóság miként avatkozott közbe, és történt-e előállítás.
"Igazán rendkívüli esemény nem történt – szögezte le Ormossy Attila kapitányságvezető. – Egyszer kellett a szurkolók közé menniük a kollégáimnak, de nem az Árpád-sávos zászlót vették le, hiszen annak kitűzése nem tilos. Ellenben volt ott egy nyilas zászló, és annak tartása tiltott önkényuralmi jellege miatt már bűncselekmény, és ennek a felemelőjét vettük ki a tömegből. Az úriembert előállítottuk, és azóta szabadlábon védekezhet. Ennyi esemény volt, és bár ez sem hiányzott, egy Fradi–Újpesthez képest olcsón megúsztuk…”
Legfrissebb hírek

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
12 perce

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon-vk-sorozatban

Egyéb egyéni
21 perce

Elképesztő kapusteljesítmény a Storhamar mérkőzésén a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
34 perce

Hátrányba került, mégis veretlen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
49 perce

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
51 perce

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
1 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik