Nemzetközi futballhírek

2002.09.03. 21:41
Címkék
Japán támogató az Eb-nUEFA. Az UEFA bejelentette, hogy a japán JVC cég lesz a 2004-ben, Portugáliában sorra kerülő kontinensbajnokság egyik hivatalos támogatója. Az elektronikai cikkeket gyártó cég nemcsak ezt a viadalt szponzorálja, hanem a 21 éven aluliak szintén két év múlva sorra kerülő tornáját, illetve a 2005-ös női Eb-t is.Nem enged az UEFAUEFA. Az FC Kärnten az európai szövetség tiltása miatt Szófiában lép pályára az UEFA-kupa első fordulójában a Hapoel Tel-Aviv vendégeként. A klagenfurtiak korábban felajánlották, hogy szívesen elutaznak Izraelbe, de az UEFA ragaszkodott álláspontjához: a feszült politikai helyzetre való tekintettel a közel-keleti ország klubjai nemzetközi mérkőzéseiket csak külföldön rendezhetik meg.Újabb edzőnek mondtak felBRAZÍLIA. Kilencre emelkedett a menesztett edzők száma az idei országos bajnokságban, miután a Fluminensénél felmondtak Robertinhónak, ugyanis csapata az eddigi hét fordulója során messze az elvárások alatt teljesített. A Romáriót is a soraiban tudó Rio de Janeiró-i alakulat eddig két-két győzelem és döntetlen mellett három vereséget számlál. Az edző utódja minden bizonnyal az egykori válogatott Renato Portaluppi lesz.Egyedi csalási kísérletKONGÓ. Az ellenfél csapatának szándékos megátkozási kísérletéért tartóztattak le négy futballszurkolót az ország fővárosában. Az illetők a mérkőzés előtt gyürkőztek neki ördögi próbálkozásuknak, de a stadion biztonsági őrei tetten érték őket. Előbb jól megverték az "átkozódókat”, majd rács mögé juttatták őket.Asprilla a Közel-KeletenSZAÚD-ARÁBIA. A Közel-Keleten folytatja pályafutását Faustino Asprilla, a kolumbiai válogatott egykori csillaga. A 32 éves csatár nyilvánvalóan anyagi okokból köt szerződést néhány napon belül egy élvonalbeli csapattal, ugyanis néhány nappal ezelőtt még az angol Darlingtonba készült, de a nehezen megkapott munkavállalási engedély ellenére szó nélkül odébbállt, s csak napokkal később adott magyarázatot eltűnésére.Costinha fejese döntöttPORTUGÁLIA. Az új bajnoki idényt egyaránt döntetlennel nyitó Boavista és Porto egymás ellen lépett pályára a második forduló záró mérkőzésén. A találkozót a kirobbanó formában lévő Costinha fejes gólja döntötte el, mégpedig a vendég kék-fehérek javára, így a Boavista a BL-búcsút követően egy újabb csalódást volt kénytelen elkönyvelni.2. forduló, hétfő esti mérkőzés: Boavista–Porto 0–1 (Costinha 45.)Az élcsoport: 1. Benfica 6 pont (5–0), 2. Sporting 6 (4–1), 3. Guimaraes 6 (5–3), 4. Belenenses 4 (4–2), 5. Porto 4 (3–2)COPA SUDAMERICANA. Csoportmérkőzések. F-csoport: Aucas (ecuadori)–Barcelona (ecuadori) 1–2 (Gómez 50., ill. Urrutia 15., Arreaga 37.)
Legfrissebb hírek

NHL: Brady Tkachuk újabb triplája, hosszabbítás után nyert a Florida

Amerikai sportok
2 perce

Guzi Blanka a Mercedes „pilótája” lett

Egyéb egyéni
31 perce

Tóth Franka: A Nis elleni mérkőzés nem volt annyira sima, mint amit a végeredmény sugall

Kosárlabda
53 perce

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
7 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
7 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
7 órája