Quatratlon: Nem akármilyen testteszt lesz!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.03. 20:59
Címkék
Tizenkét esztendő ebben a rohanó világban komoly időtartamnak számít: ha egy verseny mögött áll ennyi, bízvást nevezhetjük a viadalt hagyományosnak is. A csütörtökön esedékes Quatratlon-gálára ez mindenképpen igaz: az első ízben 1990-ben megrendezett, jópofa baráti egybesereglésnek indult testteszt mára ugyancsak kinőtte magát. A budai hegyek egyik legnyugodtabb völgyében található Külker-szabadidőpark immáron olimpiai bajnokok találkahelyévé vált egy-egy őszi délutánon, avagy e négytusázáson egykori és jelenlegi sztárjaink rendszeres vendégeknek számítanak. Pajor István, a park és a verseny igazgatója (utóbbi kitalálója, szervezője, rendezője, mindenese) annak idején az edzéselmélet tankönyvben említett négy alapképesség próbájára hívta ki cimboráit. Az állóképességet a 3000 méteres futásban, az erőt az evezőspadon, a gyorsaságot a 100 méteres úszósprint során, míg az ügyességet a teniszpályán kellett bizonyítani.Pajor amúgy joggal lehet büszke arra, hogy eddigi rendezvényein 16 sportág 17 olimpiai aranyérmese vett részt, a vb- és Eb-érmesekkel együtt összesen 47 sportcsillag.Ôket immáron nem csupán az élménnyel, de a támogatók – legelébb is az Inter-Európa Bank, a Merkantil Bank, az Eximbank és a Westel – jóvoltából pénzdíjjal is kecsegteti a szervező: a megjelent olimpiai bajnokok legjobbja 200 ezer, a világbajnokok rangelsője 150 ezer forinttal gazdagodik. Esztendeje egyébként kiváló öttusázónk, Sárfalvi Péter nyerte az összetett versenyt.Hogy idén ki lesz az első, csütörtök délután elválik.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
4 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik