Románia: Zűrös napok a Dinamónál

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2002.09.03. 21:36
Címkék
Casanova talán nem fogyasztotta úgy a nőket, mint a Dinamo Bucuresti az edzőket. A húsz napja kinevezett Ion Moldovan távozása ebben a naptári évben már az ötödik váltás, de tekintve, hogy még csak szeptembert írunk, akár a "mócsing” is beleférhet még. Ami a szezont illeti, Moldovan volt a harmadik szakember, akinek megadatott néhány rövid nap a 16-szoros bajnoknál.Előtte egy szakvezetőpáros – Cornel Dinu és Florin Marin – vágott neki az idénynek, de szűk hónap elteltével, az FC Bruges elleni BL-selejtező kudarca (1–3, 0–1) hatására előbb Marin, majd egy nappal később Dinu kényszerült szedni a sátorfáját. Ekkor jött Moldovan, aki egy spanyolországi túrán összeszedett 5–2-es és 6–0-s vereséggel nyitott (a két ellenfél ugyan a Real Madrid és a Betis volt, de akkor sem vette jól ki magát…), s most, három bajnoki fordulóban gyűjtött négy ponttal a háta mögött önként távozott.A pletykák szerint elsősorban az a lemondás oka, hogy a tréner összezördült a csapatkapitánnyal. Giani Chirita fájlalta, hogy Moldovan a Real ellen csak a kispadon jegelte őt. Ezt a verziót erősíti a leköszönt mester nyilatkozata: "A csapaton belüli rossz hangulat, és az irántam megnyilvánuló ellenszenv indított erre a döntésre” – indokolta döntését. S a csattanó: a jólértesültek úgy tudják, nem más lesz a Dinamo következő megmentője, mint maga Florin Marin.Szintén "érdekes hír”, hogy a hét végén a Craiovától elszenvedett 3–1-es vereségen feldühödött Steaua-híveket gumilövedékekkel kellett rábírniuk a rendőröknek, hogy adják fel állásaikat a hevenyészett torlaszon, mellyel egy főút forgalmát bénították meg.Viorel Moldovan bejelentette, többé nem akar a nemzeti együttesben futballozni. A 30 éves támadó azt mondta, nem érzi magát öregnek, de belefáradt az utazgatásba, klubjában, a francia Nantes-ban viszont szeretne minél jobban teljesíteni. Moldovan 64 mérkőzésen 23 gólt szerzett a román válogatottban.
Legfrissebb hírek

Távozik a ZTE saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 perce

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
1 perce

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
7 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
45 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
46 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
46 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
53 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik