Készül az olimpiai bajnok

H. L.H. L.
2002.09.07. 21:38
Címkék
Az olimpiai bajnok jugoszláv férfi röplabda-válogatott a világbajnoki felkészülés legfárasztóbb szakaszához érkezett. A Kopaonik-hegyekben délelőtt futás és erősítőterem vár a játékosokra, délután a sportcsarnokban a labdával is barátkozhatnak. Többnapos pihenés után Goran Vujevics ismét edzett, de továbbra is fájlalja a jobb térdét. A jugoszlávok orvosa szerint az egyik legrutinosabb játékos nemsokára teljesen rendben lesz. Ugyanakkor Mester Gyula rendszeresen fájdalmat érez a talpában, és csak a tüzetes orvosi vizsgálat után derül majd ki, hogy súlyos sérülésről van-e szó. Mindenesetre a játékosoknak nagyon jót tett az elmúlt hétvégi pihenő, ugyanis Andrija Gerics lakodalmába volt hivatalos a csapat Újvidéken.Az alapozás vasárnap befejeződik, majd a taktika és az ellenfelek tanulmányozása lesz a következő lépés, amelyre már Belgrádban kerül sor. A világbajnoki aranyérmet célul kitűző plávik szeptember 21-én utaznak el Buenos Airesbe, és öt napig edzenek az argentin fővárosban, emellett a lengyelek és a bolgárok ellen is megmérkőznek. Az argentínai vb rajtjára, szeptember 28-ra már csúcsformát ígér Veszelin Vukovics, az új szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
5 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
38 perce

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
8 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája