Éremálom Csedzsu szigetén

G. R.G. R.
2002.09.10. 20:26
Címkék
A dél-koreai Csedzsu szigetén csütörtökön kezdődik a junior dzsúdósok világbajnoksága, amelyen Németh Ferenc női szövetségi kapitány, illetve Csikesz Csaba junior férfi szövetségi edző vezetésével hét magyar versenyző vesz részt.Elsőként a 48 kilogrammos Perge Ilona (Sector-Wadokai) és az 52 kilós Ónodi Bea (Honvéd-Kipszer) mutatkozik majd be, az előbbi két évvel ezelőtt megnyerte az ifjúsági Európa-kupát, míg Ónodi a paksi junior Atom-kupán szerezte meg az első helyet néhány héttel ezelőtt. Pénteken már a férfiak is bemutatkoznak, Rajcsányi Gergő (90 kg, UTE) és a győri ifjúsági Európa-bajnokság aranyérmese, Bor Barna (100 kg, Margitszigeti AC) lép ekkor tatamira, de az Atom-kupa-győztes, sőt, az idén már a felnőttek között is szép eredményeket elérő Szabó Brigitta (57 kg, CVSE-Geosaurus) is ezen a napon bizonyíthat. A magyarok számára már szombaton véget ér a négynapos világbajnokság, ekkor a 81 kilós Németh Tamásra (Margitszigeti AC), illetve az ifi Eb-bronzérmes Mészáros Anettra (70 kg, UTE) várnak nagy feladatok.Az elmúlt évek során a magyar küldöttségnek többnyire sikerült egy érmet hazahoznia a juniorok legrangosabb versenyéről, reményeink szerint ez most Bor Barnáéknak is sikerül.
Legfrissebb hírek

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
12 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
16 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
19 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
19 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
23 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
30 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
36 perce

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
43 perce
Ezek is érdekelhetik