Olaszokkal erősít a Steaua

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
2002.09.10. 20:49
Címkék
Minden korábbinál kíméletlenebb lélektani háború zajlik a román bajnokság hét végi fordulójában rendezendő Dinamo–Steaua rangadó előtt. A páratlan készülődést az indokolja, hogy mindkét együttes gyengén kezdte a szezont, az egy ponttal szerénykedő Steaua edzője, Cosmin Olaroiu számára pedig egyenesen sorsdöntőnek ígérkezik a találkozó.A "feltámadás” érdekében a katonacsapat vezetői erősítésre is elszánták magukat, s mivel a hazai átigazolási időszak lezárult, a külföldi piacon néztek körül. Választásuk két olasz futballistára esett, a csatár Marco Negrire és a kapus Giuseppe Taglialatelára. Mindkét futballista 100 ezer dollár körüli összeget kért a bajnoki idény végéig esedékes szerződésért a románoktól, akik elfogadhatónak tartották az árat. Az utóbbi, a 33 éves kapus, aki korábban a Napoliban és a Fiorentinában is szerepelt, tegnap már Bukarestbe érkezett, s minden esély megvan rá, hogy be is mutatkozzon a Dinamo elleni derbin. A 32 éves Negri az Udinese, a Perugia, Vicenza és a Bologna után a Rangersnél töltötte a legszebb éveit, ahol 1997 és 1999 között 29 meccsen 32 gólt lőtt. Az ő szerződtetésének kevesebb a valószínűsége, mivel a Sampdoriához is hívják, de Mihai Stoica, a Steaua klubigazgatója szerint ennek ellenére sem reménytelen az ügy.A rangadó játékvezetőjének személye körül is napokon keresztül zajlott a hercehurca. A Steaua főfinanszírozója, Gigi Becali kijelentette, hogy saját zsebből hajlandó fizetni egy külföldi bíróhármas fellépését, amibe viszont a Dinamo sokáig nem egyezett bele. Aztán amikor a játékvezetői bizottság kijelölte Alexandru Tudort a találkozó dirigálására, a Dinamo is hajlott a külföldi bírók közreműködésének elfogadására. A nemrég Vigóban közmegelégedésre fújó FIFA-bíró, Tudor személye ellen mindkét csapatnak az a kifogása, hogy "nem tartja illő mértékben tiszteletben a nagycsapatokat”, a szövetség azonban egyelőre nem hajlandó engedni a két klub nyomásának.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája