Tornanyitó Dunaferr-győzelem

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
2002.09.10. 21:45
Címkék
A Dunaferr és az Alba Volán, valamint két erdélyi csapat, a Csíkszereda együttese, illetve a hazai gárda részvételével a székelyföldi Gyergyószentmiklóson elkezdődött a 3. Gyilkostó-kupa. A kontinentális-kupákban esedékes megméretések előtt valamennyi együttes főpróbaként könyveli el a gyergyói tornát, s az első mérkőzés ennek megfelelően kemény csatát hozott. A nyitó mérkőzésen a magyar bajnok Dunaferr és a román bajnokság egyik legjobbjának számító, a legutóbbi szezont a harmadik helyen záró Csíkszeredai Sportklub találkozott. A két szomszédvár, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda közötti örök rivalizálás szellemében a több mint 1500 főt számláló hazai közönség a dunaújvárosiaknak szurkolt, ám ezúttal a taps nemcsak a csíkiak ellen, hanem a magyar bajnok két gyergyói származású hokistájának, Vargyasnak és Borsosnak is szólt. Az utóbbi meg is hálálta a szimpátiatüntetést, három góllal árult hozzá a Dunaferr 4–2-es győzelméhez.
3. Gyilkostó-kupa, Gyergyószentmiklós

Dunaferr–Csíkszereda (román) 4–2 (1–0, 2–2, 1–0). Gólütôk: Borsos 3, Erdôsi, ill. Elekes, Tatár
3. Gyilkostó-kupa, Gyergyószentmiklós

Dunaferr–Csíkszereda (román) 4–2 (1–0, 2–2, 1–0). Gólütôk: Borsos 3, Erdôsi, ill. Elekes, Tatár
A dunaújvárosiak valamennyi gólját a brillírozó Borsos, Erdősi, Orsó csatársor hozta össze. Borsos három találatát Erdősi gólja egészítette ki. A torna valamennyi mérkőzését a Gyergyószentmiklóson edzőtáborozó magyar játékvezetői gárda tagjai vezetik, az első találkozó az Incze, Stadler, Kincses triónak jutott. "A kiegyenlítettebb első harmad után minden tekintetben jobbak voltunk, s megérdemelten győztünk. Valamennyiünket lenyűgözött a gyergyói közönség szeretete, ezúton is szeretnénk megköszönni a ragaszkodásukat. A kupa megnyerésének szándékával érkeztünk ide, de több játékosunk is bizonyítási lehetőségként kezeli a tornát, elsősorban Orsó és Holló. Mindketten most kerültek vissza hozzánk, s ezen a meccsen remekül játszottak” – értékelte a találkozót Váradi Zsolt technikai vezető.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája