Anglia ellen küzdenek az ifik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.09.17. 21:07
Címkék
Ha a magyar és az angol ifjúsági válogatott találkozik Budapesten, akkor a legendás Hidegkuti Nándorról elnevezett Hungária körúti stadionnál nem kell jobb helyszín a mérkőzés megrendezésére. Azt ugyanis még talán a két nemzet fiataljai is tudják, hogy az Aranycsapat centere az évszázad mérkőzésén Londonban, 1953-ban három gólt szerzett, míg fél évvel később a budapesti visszavágón egyszer volt eredményes. Abban az időben még a mieinktől rettegtek az angolok, a mostani találkozón viszont kis túlzással az is bravúr lenne, ha Ubrankovics Mihály szövetségi edző 1984 után született játékosaiból összeállított tanítványai egy gólt jegyezhetnének. Ha már a szakvezető személyénél tartunk: a Magyar Labdarúgó-szövetség nemrégiben Nyilasi Tibort szövetségi szakfelügyelőnek nevezte ki, míg Both Józsefet a korosztály szakmai irányításával bízta meg, ám ezen a találkozón ők még nem lesznek ott hivatalos minőségben. A válogatott a szerdán 17.30 órakor kezdődő összecsapással az őszi Eb-selejtezőkre készül, ahol Észak-Írország és Wales mellett Andorra lesz az ellenfél. A keret: Kovács Zoltán (MTK), Kasza János (Vasas) – kapusok; Ródenbücher István (Bodajk - MTK), Zsók Jószef (Dunaferr), Laurinyecz Pál (Újpest), Máté Péter (Debreceni VSC), Pollák Zoltán (Bodajk - MTK) – védők; Laskai Attila (Nyírség FC), Müller Zsolt (Debreceni VSC), Vadócz Krisztián (Kispest), Minczér Tibor (Nyírbátor), Csehi Tamás (Dunaferr), Magasföldi József (Videoton), Rézmányi György (Vasas) – középpályások; Lajtos Dávid (Dunaferr), Rompos József (Dunaferr), Kanta József (Bodajk - MTK), Andorka Péter (Debreceni VSC) – csatárok.
Legfrissebb hírek

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott - élő
3 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
47 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája