Harmadik a Nyíregyháza

Sz. G.Sz. G.
2002.09.17. 21:15
Címkék
A női bajnoki és kupacímvédő NRK-Nyíregyháza Szlovákiában vendégeskedett nemzetközi tornán, és a harmadik helyen végzett. A szabolcsiak a döntőbe vágytak, ám egy eltaktikázott, végül elpackázott mérkőzés meghiúsította terveiket. Első találkozójukon mindjárt a cseh bajnokkal hozta össze őket a sors, és a torna legszínvonalasabb mérkőzése kerekedett a találkozóból. "Jól játszott a csapat, az ötödik szettben is vezetett 12:7-re, de képtelenek voltunk tartani a németországi világbajnokságot is megjárt Horkát. Hiába kértem időt kétszer is, hiába cseréltem, nem tudtuk elforgatni a felállást” – magyarázta Ludvig Zsolt edző.Ez a vereség benne volt a pakliban, annál kevésbé a szlovén Koper elleni kudarc. A Senicát előtte legyőző magyar csapat simán nyerte az első felvonást, aztán a másodikban már a fiatalokat küldte pályára a tréner, mintegy pihentetve a kezdő hatost a bekalkulált döntőre. Igen ám, de a fiatalok elvesztették a második játszmát, és a harmadikban 4:8-as állásnál visszajöttek a "nagyok”. Segíteni azonban már ők sem tudtak, a ritmusra ráérző, a parkettet is felkaparó Koper nyert. Még így is kinézett a finálé, ám a Brno a második csapatával mintegy feladta a Senica elleni derbit, és a szabolcsiaknak maradt a harmadik helyért lejátszandó párharc. Vagyis megint jött a szlovén együttes, és az ezúttal a legerősebb összeállításban kiálló Nyíregyháza az egyes szettekben ki sem engedte a húszból ellenfelét.
Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
4 perce

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
36 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
55 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája