Brazília: Szomorú volt a szerda

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2002.09.18. 21:39
Címkék
Szerdán Rio de Janeiróban elhunyt a brazil válogatott, valamint a Flamengo egykori kiváló csatára, Dida. Az 1958-ban Brazíliával világbajnoki címet szerzett labdarúgót szeptember 8. óta kezelték egy helyi klinikán súlyos gyomorbántalmakkal, amelyek végül a halálához vezettek.
Az 1934. március 16-án született Dida húszévesen szerződött a Flamengóhoz, ahol összesen kilenc évadot húzott le, és 244 találatot szerezett, amellyel Zico mögött a mai napig a carioca egyesület második legeredményesebb góllövőjének számít. Érdemes hozzáfűzni azt is, hogy visszavonulását köevetően Dida húsz esztendőn át a Fla utánpótlásáért felelt, és az ő munkája révén vált Zico a világ egyik legnagyobb klasszisává. A sportember földi maradványait az egyesület dísztermében ravatalozták fel, ahol több százan rótták le kegyeletüket.Egy másik halálhír is megrázta Brazíliát, ugyanis szintén szerdán távozott az élők sorából Mauro Ramos, az 1962-ben világbajnokságot nyert selecao csapatkapitánya. A Santos, majd a Sao Paulo egykori gránitkemény védője már az 1954-es svájci, majd a négy évvel későbbi svédországi vb-n is a keret tagja volt, de a nép a Chilében rendezett tornáról emlékszik rá igazán, hiszen ő emelhette a magasba a Rimet-kupát a csehszlovákok elleni finálét követően. Érdekesség, hogy Zito, aki Mauro egyik legjobb barátja és egyben csapattársa volt a Santosnál, valamint a válogatottban, a klub mérkőzésein viselhette a csapatkapitányi karszalagot, míg a canarinhában ugyanez a megtisztelés az elhunytnak járt.Végül egy kevésbé szomorú hír: a skót bajnok Celtic megkörnyékezte Klébersont, a bajnoki címvédő Atlético PR csapatkapitányát egy hároméves szerződéssel. A glasgow-iak – akik a Lombard FC-vel is kapcsolatban álló Edenílson Franco közvetítésével tartják a kapcsolatot a piros-feketékkel – 8.5 millió dollárt fizetnének a középpályásért, azonban a pénz fele a válogatott labdarúgó játékjogának ötven százalékát birtokló Londrina AC-t illeti. A sors iróniája, hogy az alacsonyabb osztályú klubtól az APR 300 ezer dollárért megvehette volna a játékjogot, de nem tette…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája