Fogyóban a kaposváriak

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2002.09.22. 21:12
Címkék
Szegény embert még az ág is húzza, mondhatja Demeter György, a Kométa Kaposvár férfi röplabdacsapatának edzője. Nem elég, hogy Bánhegyi István még további négy, Gelencsér Balázs pedig öt hétig sérülés miatt nem állhat csapata rendelkezésére, ráadásul az elmúlt héten tovább gyarapodott a maródiak listája. Dávid Zoltán edzésen egy nedves folton megcsúszott, és az első diagnózis szerint térdszalag-húzódást szenvedett, de csak a műszeres vizsgálat állapítja majd meg véglegesen, hogy ennyivel megúszta-e. Ráadásul Csíkos Gábor sem teljes értékű harcos, ő napok óta a derekát fájlalja. A Kométa a hét végén zártkapus mérkőzésen látta vendégül a Vojvodinát és Pásztorék két négyjátszmás mérkőzést vívtak a jugoszlávokkal. Az elsőn 3–1-re nyertek, a második meccset pedig 4–0-ra elvesztették. A sok sérült miatt alaposan megfogyatkozott csapat kisegítésére a még Kaposváron tartózkodó és a Kométával edző Kántor Sándor mindkét találkozón két-két szettben a pályára lépett.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája