Nevettek a Ferrarin

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2002.10.02. 21:49
Címkék
Jacques Villeneuve jót nevetett a Ferrari-istálló duójának indianapolisi befutója láttán. Michael Schumacher az utolsó kanyarban lassított, hogy utolérje őt csappattársa, Rubens Barrichello, és együtt haladjanak át a célvonalon, de a brazil a gázba taposott, és 11 ezredmásodperccel megverte a világbajnokot. A Ferrarinál ezután szándékos elengedésről beszéltek, de Villeneuve kétli, hogy tényleg ez volt a cél."A Formula–1-et nevetségessé tette ez a befutó, de legalább kapott egy leckét Schumacher. Korábban nagy felháborodást váltott ki a Ferrari taktikája, de ezt öröm volt látni. Egyértelmű, hogy Michael célja a szoros befutó volt, de szerintem ő úgy gondolta, hogy elöl marad, nem számított rá, hogy Rubens megelőzi őt. Azonban Rubens meglepte, és ezt viccesnek találom, hiszen a Ferrari kis játékából ezúttal Michael jött ki vesztesen” – mondta az Egyesült Államok Nagydíján a hatodik helyen végző kanadai, aki 1997-ben a Schumacherrel vívott csatában lett világbajnok.Tony George, az Indianapolis Motor Speedway elnöke ugyanakkor nem csalódott a befutó miatt, elmondta, "így legalább az emberek beszélnek a Formula–1-ről”. George arról is beszélt, hogy a 150 ezerre saccolt néző helyett csupán 125 ezren jelentek meg a verseny napján a Brickyardon, ahol 2000-ben kétszázezren, 2001-ben 175 ezren figyelték a viadalt.
Formula–1-es tesztek
Barcelona, kedd: 1. Alex Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes, Michelin) 1:18.286 (88 kör), 2. Davidson (brit, BAR-Honda, Bridgestone) 1:19.785 (71), 3. Turner (brit, McLaren-Mercedes, M) 1:19.960 (25), 4. Sarrazin (francia, Toyota, M) 1:20.784 (58), 5. Briscoe (ausztrál, Toyota, M) 1:22.008 (55)
Formula–1-es tesztek
Barcelona, kedd: 1. Alex Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes, Michelin) 1:18.286 (88 kör), 2. Davidson (brit, BAR-Honda, Bridgestone) 1:19.785 (71), 3. Turner (brit, McLaren-Mercedes, M) 1:19.960 (25), 4. Sarrazin (francia, Toyota, M) 1:20.784 (58), 5. Briscoe (ausztrál, Toyota, M) 1:22.008 (55)
A csapatok egy része közben elkezdte utolsó idei tesztelését, Barcelonában a 2003-as idény elején bevetendő McLaren-Mercedesszel Alexander Wurz volt a leggyorsabb.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája