A nők uralták a mezőnyt, a férfiak elkényelmesedtek

V. D.V. D.
2002.10.05. 21:00
Címkék
A magyar kajak-kenu sport az idei világversenyeken elért kiváló eredményeivel őrzi helyét a világ élvonalában, de akadtak figyelmeztető jelek  ez derült ki a csütörtök délelőtti olimpiai egyeztetés során. Angyal Zoltán szövetségi kapitány részletesen elemezte a három szakág helyzetét. A nők örvendetes módon uralták a mezőnyt.
Fábiánné Rozsnyói Kati "néni” újabb csapata a jelek szerint beérett. A férfikajak nemzetközi téren a legnagyobb mezőnyt vonultatja fel, és egyben a legkiegyensúlyozottabb is. A kapitány szerint a magyar gárda minden tekintetben alkalmas az olimpiai sikerek megismétlésére, de a versenyzők mintha kicsit elkényelmesedtek volna, s talán a fejekben sincs minden rendben. Kenuban alakult a legnehezebb helyzet, Kolonics György változatlanul meghatározó ember, a fiataloktól azonban többet vártak. A Pulai–Novák kettős immár a második idényben esett el a világversenyen való részvétel lehetőségétől, és így kimaradt az újonnan összeállított olimpiai keretből is. A szövetség november végégig kétéves részletes felkészülési tervet dolgoz ki, ebben a kifejezett szakmai kérdések mellett természetesen más körülményekre is kitérnek majd, melyek megoldásához segítséget kértek a MOB-tól. Például a jövő évi kvalifikációs világbajnokságon való részvételhez, amelyet az Egyesült Államokban rendeznek, továbbá ahhoz, hogy a fiatalok a tapasztalatszerzés jegyében az eddiginél jóval több nemzetközi versenyen vehessenek részt. Mindehhez a jelen lévő Köpf Károly, a sportért felelős helyettes államtitkár és Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója segítséget és támogatást ígért.
Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
19 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
22 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik