Polgármesterek találkozója

K. Z.K. Z.
2002.10.09. 21:38
Címkék
A Debrecen elleni bajnokin az egyetlen dél-pesti első osztályú csapatként hirdette magát a Kispest, és ezt a földrajzi besorolást a későbbiekben sem szeretné elfelejteni – pláne nem az első osztályú kitételt… A Honvéd vezetői szerdán egy megbeszélésre hívták össze a dél-pesti polgármestereket, és a téma természetesen a klub élvonalban tartása, valamint támogatási lehetősége volt."Ez volt az első lépés, amelyen egyfajta szándékkinyilatkoztatás történt, hiszen azt szeretnénk elérni, hogy a Kispestet a dél-pesti futball csúcsaként fogadja el a közönség – mondta Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike. – A polgármesterek szerencsére ki is nyilvánították támogatási készségüket. Persze tudjuk, hogy itt nem elsősorban önkormányzati pénzek átutalásáról lehet szó, sokkal inkább erkölcsi segítségről. Például a polgármesterek kapcsolataik révén a csapat mellé tudják állítani kerületük vállalkozóit, és ez már kézzelfogható javakat is adna a Kispest részére. Természetesen ez nem a jövő héten válhat valóra, de abban reménykedünk, hogy januárra már ily módon is bővül a klub támogatóinak köre.”Megkérdeztük a tulajdonost, nem tartanak-e a ferencvárosiaktól, akik esetleg nehezményezhetik, hogy a plakátokon a Kispest mint egyetlen dél-pesti első osztályú együttes volt feltüntetve.
Cegléd–Kispest 1–1 (0–0)
Cegléd, 200 nézô.
Kispest: Horváth G. – Balint (Pandur) – Babos (Balogh), Dulca (Paróczai) – Hercegfalvi (Kaszás), Dubecz (Lázár), Batrinu (Kardos), Vass – Piroska, Laczkó (Kozarek), Borgulya.
A Kispest gólját Kozarek szerezte.
Cegléd–Kispest 1–1 (0–0)
Cegléd, 200 nézô.
Kispest: Horváth G. – Balint (Pandur) – Babos (Balogh), Dulca (Paróczai) – Hercegfalvi (Kaszás), Dubecz (Lázár), Batrinu (Kardos), Vass – Piroska, Laczkó (Kozarek), Borgulya.
A Kispest gólját Kozarek szerezte.
"A Fradi már észak… Vigyázunk arra, nehogy más klub érdekszférájába tévedjünk, ezért csak az igazán déli kerületek polgármestereit kerestük meg” – íme a válasz.
Mint arról már többször írtunk, a tulajdonosok nemcsak az önkormányzatokat csábították el, hanem egy futballistát, nevezetesen Bárányos Zsoltot is. Az egykori lommeli középpályás szerda reggel már Kispesten edzett, majd orvosi vizsgálatra ment, így kihagyta a Cegléd elleni edzőmeccset – de csütörtökön várhatóan aláírja szerződését.
"Fáradtan játszott a csapat, hiszen egy nagyon kemény edzés után léptek pályára a játékosok Cegléden – értékelt Ioan Patrascu pályaedző. – Maga a meccs mégis hasznos volt, mert egy jó pályán, jó ellenféllel szemben gyakorolhattunk.”
Bezzeg pénteken még jobb ellenfél jöhet: a tervek szerint a Fradi vegyes csapata érkezik a Bozsik-stadionba.
Legfrissebb hírek

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
5 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
16 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
32 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
35 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
1 órája

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája