VÍVÁS - Boczkóék diadala

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2002.10.11. 22:40
Címkék
A tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban pénteken este immár tizedik alkalommal rendezték meg a magyar vívók krémjét felvonultató gálát.A jubileumi esemény – az életre hívó egykori válogatott párbajtőröző, Szikrai István jóvoltából – több újdonsággal is szolgált. Ezúttal ugyanis nem az aktuális országos bajnokokból álló csapat mérte össze tudását a kihívók együttesével, hanem a pástra lépő két csapatot az idei eredményesség alapján állították össze. Fegyvert fogott többek között az Európa-bajnok párbajtőröző Boczkó Gábor, a világbajnok női párbajtőrcsapatból Mincza Ildikó és Tóth Hajnalka, valamint két vb-bronzérmes tőrözőnk, Knapek Edina és Mohamed Aida. További nóvum volt, hogy pástra léptek a legfiatalabb fegyvernem, az immár olimpiai műsorszámmá vált női kard képviselői, a vb-ezüstérmes válogatottból Nagy Orsolya és Csaba Edina kapott szerepet. A női kard bekapcsolódása miatt értelemszerűen a staféták nem 50 találatig (fegyvernemenként tízig), hanem 60-ig vívtak. Bár az első és a harmadik asszó után a B-sek vezettek egy tussal, a végső győzelmet a Boczkó vezérelte A együttes szerezte meg. A gála résztvevői nettó 250 ezer forinton osztoztak a est végén.Az OMS-Tata vívógála, Tata
A csapat–B csapat 60:57
A mérkőzés alakulása: Juhász Bence–Marsi Márk 9:10, Mohamed Aida–Knapek Edina 20:18, Nemcsik Zsolt–Ferjancsik Domonkos 29:30, Nagy Orsolya–Csaba Edina 40:39, Boczkó Gábor–Fekete Attila 50:47, Mincza Ildikó–Tóth Hajnalka 60:57
Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
13 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
26 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
33 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
1 órája

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája