Kispest: Bárányos Zsolt aláírhat

K. Z.K. Z.
2002.10.15. 21:39
Címkék
Már tényleg csak az utolsó aláírás hiányzik ahhoz, hogy Bárányos Zsolt pályára lépjen a Kispestben. Mint Kiss Zsolt, a tulajdonosok egyike elmondta, a legutóbb a belgiumi Lommelben futballozó középpályás már aláírta a szerződését, csupán az van hátra, hogy a klub bemutassa a ligának a játékos éves fizetésének hetven százalékáról szóló garanciát. Ha ez nem történik meg, Bárányos nem léphet pályára a Honvédban, de szerinte nem lesz akadálya a középpályás pénteki, győri fellépésének. Így legalább valami öröm is érheti a Dorel Balint és Marius Sasu eltiltása miatt nem kifejezetten vidám kispestieket.Persze nemcsak szakmailag, hanem anyagiakban is erősödnie kellene a csapatnak, hogy ne legyen gond a bentmaradás kiharcolása. Mint korábban már többször írtunk róla, Timár Béla polgármester négy évre harmincmillió forintot ajánlott fel a klubnak, cserébe az önkormányzat üzletrészt szeretne vásárolni."Valóban nem nagy összegről van szó, de így is köszönjük, mert minden fillérre szükségünk van – folytatta Kiss Zsolt. – Legalább azt elértük, hogy az önkormányzat is felismerte, finanszírozni kell a Kispest–Honvédot. Persze nekünk is meg kell vizsgálnunk, hogy menynyit adunk és kapunk, így csak ezek után tudunk dönteni a polgármester úr ajánlatáról.”Ne feledjük, éppen kampányidőszak van – úgyhogy a kispesti polgármesterségre pályázóknak néhány napig még lehet srófolni az árakat.
Legfrissebb hírek

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
1 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
7 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
18 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
34 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
37 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
1 órája

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája