NBI/B: Hiába vártak a Demecserre

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
2002.10.20. 20:44
Címkék
Játékosok, vezetők, szurkolók az utolsó pillanatig reménykedtek Pápán, hogy a demecseriek autóbusza begördül a Várkerti-stadion parkolójába. Mindhiába! A nyírségiek ugyanis kitartottak elhatározásuk mellett, miszerint a helyhatósági választások napján a nagy távolság (450 kilométer) miatt a voksolás után már nem indulnak útnak, vagyis fáradtan nem teszik ki magukat egy újabb, kiadós verésnek; mint emlékezetes, az előző fordulóban nyolcat kaptak a Diósgyőrtől.A szabolcsiak egyébként szombaton szerettek volna játszani, ám a pápaiak nem fogadták el ezt a javaslatot. Mielőtt még bárki a mérkőzés elmaradása miatt a pápaiakat vádolná, íme a házigazdák érvei: az, hogy mikor lesznek a helyhatósági választások, hónapok óta köztudott, augusztus óta a bajnoki sorsolással is tisztában voltak a csapatok, ám a demecseriek a mérkőzés hetéig egyszer sem álltak elő időpont-módosítási óhajukkal. Pápán viszont, ahol országos viszonylatban is magas a nézőszám, a szurkolók határozottan kérték, hogy a csapat mindig vasárnap játssza a bajnoki mérkőzéseit. Pintér Attila gárdája ráadásul egyre jobb formába lendült, és erre a találkozóra legalább 2000 nézőt vártak, ami nem elhanyagolható bevételt jelentett volna. Szakmai szempontból pedig azért ragaszkodtak az eredetileg megállapított időponthoz, mert a Pápai ELC októberben a soros bajnoki fordulók mellett már a második elmaradt mérkőzését játszotta hét közben, legutóbb múlt szerdán a Diósgyőrrel, ami bizony igencsak kemény erőpróba volt.A baljós előjelek ellenére vasárnap mégis sokan bíztak abban Pápán, hogy megérkezik a Demecser. Ám a vendégek nem keltek útra, így az előírás szerinti félórás várakozás leteltével Szökrény Lajos játékvezető a két partjelzővel és a pápai csapattal kivonult a pályára, majd ellenfél hiányában lefújta a mérkőzést. A több száz csalódott szurkolónak így maradt kedvencei egymás közti játéka.Az ügy persze ezzel nem ért véget, kedden a fegyelmi bizottság előtt folytatódik. A szabályok szerint a három pontot 3–0-s gólkülönbséggel minden valószínűség szerint a PELC kapja meg, a szabolcsiakra pedig további büntetés – három pont levonása – vár.
Legfrissebb hírek

A francia és az elefántcsontparti Doué – bemutatjuk a világbajnokság 7 testvérpárját

Foci vb 2026
9 perce

Vladimír Darida: Azért vagyunk itt, mert összetartottunk a nehéz pillanatokban

Foci vb 2026
10 perce

Andrea Bocelli is fellép a világbajnokság mexikói megnyitóján

Foci vb 2026
15 perce

Pekingben rendezik a korcsolyasportok első közös világbajnokságát

Téli sportok
20 perce

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 perce

Mesterhármas Linekertől, kultikus gól Gemmilltől, nagy vágta Robbentől – vb-videók

Minden más foci
40 perce

Sofron István: Nem ért váratlanul a döntés

Jégkorong
43 perce

Fantasztikus fényjáték a vb nyitómeccse előtt – Videó

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik