Marius Sumudica tippmixszelvénye

K. T.K. T.
2002.10.24. 20:54
Címkék
A DVSC román csatára, Marius Sumudica a legutóbbi bajnoki fordulóban négy gólt vágott a sok sebből vérző Békéscsabának, és a góllövőlistán 11 találatot jegyző Illés Béla mögött 10 góllal a második helyen áll. Sőt, be is érhette volna vetélytársát, ha a hajrában nem hibázza el az általa kiharcolt tizenegyest. A meccsenkénti gólátlaga így is kereken egy, hiszen az első fordulóban nem lépett pályára. Azóta azonban a remekül szereplő Loki egyik legnépszerűbb játékosa lett Sumi, aki elégedett csapata eddigi teljesítményével, és természetesen a Sopron elleni hazai találkozóra is tuti tippje van…– Jó passzban vagyunk, el nem tudom képzelni, hogy ne nyernénk – mondja magabiztosan. – Úgy vélem, ezen a hét végén papírforma-eredmények születnek majd a magyar pontvadászatban. A Dunaferr Újpesten sem tud talpra állni, miként a Kispest sem Zalaegerszegen kezdi meg a felzárkózást. A Videotont viszont képesnek tartom arra, hogy egy ikszet megcsípjen otthon az éllovas MTK ellen – jó szolgálatot téve nekünk. Igazából még azt sem bánnám, ha a fehérváriak győzelmükkel elrontanák a tippszelvényemet. Megvallom, a tippmix-kínálatból mindig szívesen szemezgetem ki a portugál mérkőzéseket, mivel korábban a Marítimóban fociztam. Meglátásom szerint a tétlapra felkerült találkozókon sem várható nagy meglepetés. Vagyis a Benfica játszva nyer az Académica ellen és a Porto sem fog nagyon megizzadni a Leiria vendégeként. A Boavista–Sporting összecsapás viszont igazi csemegének ígérkezik. A kigyenlített erők küzdelmében döntetlen eredményt várok.
Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
1 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 perce

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
30 perce

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
31 perce

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
51 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
51 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
1 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
1 órája