A Magyarország–Moldova párharc harmadik állomása

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2002.10.25. 20:50
Címkék
Eldőlt: november 20-án Moldova nemzeti együttese lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele. Emlékezetes, sokáig úgy volt, aznap a jordánok viszonozzák a Gellei Imre vezette csapat tavaly márciusi vendégjátékát, csakhogy a múlt héten váratlanul befutott egy fax Ammanból: sajnálják, de nem jönnek. Lévén Gellei kapitány kérése az volt, hogy még az idén játsszon egyet a mostanság egyre jobb formát mutató válogatott, a szövetség elöljárói azon mód új rivális után néztek.
Gellei Imre a Moldova elleni mérkôzésen a legerôsebb csapatát szerepeltetheti
Gellei Imre a Moldova elleni mérkôzésen a legerôsebb csapatát szerepeltetheti
Gellei Imre a Moldova elleni mérkôzésen a legerôsebb csapatát szerepeltetheti
Gellei Imre a Moldova elleni mérkôzésen a legerôsebb csapatát szerepeltetheti
Gellei Imre a Moldova elleni mérkôzésen a legerôsebb csapatát szerepeltetheti
Gellei Imre a Moldova elleni mérkôzésen a legerôsebb csapatát szerepeltetheti
Érdeklődésük végül Moldovában talált nyitott fülekre, imigyen pénteken biztossá vált: lesz meccs – kaptuk a tájékoztatást Szöllősi Györgytől, az MLSZ sajtófőnökétől.
Hogy hol rendezik a mérkőzést, még nem tudni, csupán annyi bizonyos, hogy a magyar válogatott lehet a házigazda (igaz, az valószínűsíthető, hogy az egyik fővárosi létesítmény adhat otthont a barátságos derbinek). A két csapat legutóbbi összecsapásán egyébként a moldovaikat illette meg ez a szerep: ez év március 27-én Chisinauban 2–0-ra nyert a magyar válogatott, a gólokat Kenesei Krisztián, illetve Tóth Norbert szerezte (amúgy mindkét futballistának ez volt az első találata címeres mezben; a Zalaegerszeg támadója azóta egyről a háromra jutott). Maradva még a közös múltnál: több mint három esztendő telt el azóta, hogy Magyarországon találkozott a két fél, még Bicskei Bertalan kapitánykodása idején, 1999. augusztus 18-án az Üllői úton 1–1-es döntetlen született (itt Sebők Vilmos, ott Clescenco ünnepelhetett). Tovább viszont nem érdemes a históriáskönyveket lapozgatni, hiszen a fentebb említett két mérkőzéssel fel is soroltuk a magyar–moldovai párharc eddigi állomásait.
Végezetül két mondat erejéig érdemes visszatérni a harmadik meccsre: mivel november 20-át hivatalos játéknappá nyilvánította az Európai Labdarúgó-szövetség, jelen állás szerint semmi akadálya annak, hogy a légiósokat is bevethesse Gellei Imre. Azaz a vendégek felkészülhetnek a legrosszabbra: a legjobb magyar csapattal találkoznak majd.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
23 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
25 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
26 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
33 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
44 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
57 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik