MŰKORCSOLYA - Kwan elbűvölte a közönséget

CSANÁLOSI BEÁTACSANÁLOSI BEÁTA
Vágólapra másolva!
2002.10.25. 21:55
Címkék
A házigazdák legnagyobb örömére a négyszeres világbajnok Michelle Kwan győzelmével zárult a nők rövid programja Spokane-ban. Az amerikai ezzel nagy lépést tett afelé, hogy hetedszer is megnyerje a Skate Americát, amely az idei Grand Prix-sorozat első állomása.
A közönséget már akkor elkápráztatta a kecses sportolónő, amikor aranyszínű ruhácskájában a jégre lépett, ám miután Peter Gabriel zenéjére szinte tökéletes programot mutatott be, már a pontozók számára sem lehetett kétséges, hogy őt helyezzék az első helyre. Másodikként is egy amerikai versenyzőnőnek, Jennifer Kirknek tapsolhattak a nézők, míg harmadikként az orosz Eb-bronzérmes Viktorija Volcskovát köszönthették. Sebestyén Júlia bemutatkozása a hetedik helyhez volt elég, igaz, ezen a pozíción a szabad program során még javíthat. A párosok ugyancsak a rövid programon jutottak túl, s az élről az orosz Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin kettős várhatja a folytatást. A jégtáncosoknál ugyanakkor a kötelező táncokat követően az ukrán Jelena Grusina, Ruszlan Goncsarov páros áll a legkedvezőbben.A spokane-i rajtot azért is várták a sportág hívei, mert itt debütált az új pontozási rendszer, amelyet a Salt Lake City-i téli olimpia botránya után dolgoztak ki. A fogadtatás igencsak felemás volt. A lényeg, hogy a tíz bíró közül számítógép választotta ki, hogy valójában melyik hétnek számított a pontja. A szakemberek és a nemzetközi szövetség (ISU) vezetői szerint remek az új módszer, a versenyzők azonban egyelőre korántsem ilyen optimisták…Skate America Grand Prix, Spokane
Nők (12 induló). Rövid program: 1. Michelle Kwan (amerikai) 0.5, 2. Kirk (amerikai) 1.0, 3. Volcskova (orosz) 1.5, …7. Sebestyén Júlia (magyar) 3.5
Párosok (9). Rövid program: 1. Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin (orosz) 0.5, 2. Csing Pang, Csien Tung (kínai) 1.0, 3. Langlois, Archetto (kanadai) 1.5
Jégtáncosok (9). Kötelező táncok: 1. Jelena Grusina, Ruszlan Goncsarov (ukrán) 0.4, 2. Navka, Kosztomarov (orosz) 0.8, 3. Belbin, Agosto (amerikai) 1.2
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
5 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik