Waltner Róbertre szükség van

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2002.10.30. 23:32
Címkék
Kissé szomorkodott Waltner Róbert a vasárnapi River PlateBoca Juniors mérkőzés alatt. A Boca fiatal magyar csatára azért volt elkenődve, mert nem játszhatott a szuperrangadón, holott elvben helye lett volna a kezdőcsapatban, hiszen a "genovaiak edzője, Oscar Tabárez néhány hete már be akarta tenni. Mindazonáltal búslakodása nem tartott sokáig, s nem is elsősorban azért, mert együttese öt év után először győzte le idegenben a Rivert.
Ha teljesen felépül, akkor feltételezhetô, hogy Waltner Róbert újra pezsgôt bont
Ha teljesen felépül, akkor feltételezhetô, hogy Waltner Róbert újra pezsgôt bont
Ha teljesen felépül, akkor feltételezhetô, hogy Waltner Róbert újra pezsgôt bont
Ha teljesen felépül, akkor feltételezhetô, hogy Waltner Róbert újra pezsgôt bont
Ha teljesen felépül, akkor feltételezhetô, hogy Waltner Róbert újra pezsgôt bont
Ha teljesen felépül, akkor feltételezhetô, hogy Waltner Róbert újra pezsgôt bont
Sokkal inkább az dobta fel, hogy egyfelől túlvan a lábműtétén, ami remekül sikerült, másfelől az arany-kékek jelezték, nagyon számítanak rá a következő bajnokságban, a Clausurában. Ami rendkívül jó hír, pláne azt tudva, hogy Waltnernek könnyebb lesz bekerülni a kezdőbe, hiszen az 1.5 millió dollárért megvásárolt csatártól, Roberto Sosától rövid határidőn belül megválik a Boca.

– Annak ellenére, hogy gipszben van a lába, nagyon vidám a hangja. Mi az oka az optimizmusnak?
– A jobb bokámon végrehajtott operáció a vártnál sokkal jobban sikerült. Igaz, az elején igen veszélyesnek tűnt a műtét, hiszen nemcsak elaltattak, hanem még a derekamba is kaptam egy érzéstelenítőt, ám amikor felébredtem, igen jó hírekkel szolgált a beavatkozást végző nagynevű argentin sebész, Jorge Batista. Közölte ugyanis, hogy a felépülésem jóval rövidebb ideig fog tartani az előre tervezettnél. Egy ilyen bonyolult műtétnél ez óriási dolog. Merthogy a másfél órás operáció során kivették az ízületihártya-gyulladást okozó cisztát, valamint az instabil oldalsó ínszalagomat is megerősítették. Szerencsére, minden a legnagyobb rendben ment, azaz teljes erővel a viszszatérésre készülök.
– Tehát a Boca Juniors számít önre?
– Nagyon! És nyugodtan kijelenthetem, hogy a műtét után még szorosabb lett a kapcsolatom a csapattal. A műtét alatt végig ott volt a kórházban a Boca pályaedzője, aki azt a szívességet is megtette nekem éjszaka, hogy hazavitt a saját autójával a lakásomba. Ilyen szívességet még Magyarországon sem tettek meg nekem. Rendkívül jólesett. Oscar Tabárez is nagyon figyelmes volt velem. Amikor a műtét után négy nappal levették a fekvő gipszet a lábamról – az operáció után három napig ki sem kelhettem az ágyból –, a vezetőedző megjelent az orvosi rendelőben, és külön hangsúlyozta, rendkívüli módon bízik a mielőbbi gyógyulásomban. A csapattársaim Guillermo Barros Schelotto csapatkapitánnyal az élen külön kifejezték a jókívánságaikat, azonban a legjobban akkor éreztem magam, amikor meghallottam, hogy mi történt a Boca igazgatótanácsi ülésén. A Boca vezetői ugyanis egyhangúlag azt mondták, szükségük van rám, és nagyon remélik, hogy minél gyorsabban elkezdhetem az edzéseket.
– És mikor kezdheti el a tréningeket?
– Jelenleg minden nap kezelik a lábamat, amelyről előreláthatólag november tizenegyedikén távolítják el a járógipszet. A gipsz levétele után folyamatos boka- és láberősítő edzéseken kell résztvennem, s ha minden jól megy, december második hetében már bekapcsolódhatok a rendes edzésekbe is.
Legfrissebb hírek

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 perce

Kós Hubert a világranglista élére került 200 háton

Úszás
7 perce

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína a 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
7 perce

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
26 perce

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
36 perce

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
1 órája

Majoross Gergely: A küldetés hasonló, mint az elmúlt vb-ken

Jégkorong
1 órája

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik